Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Molnár Imre

ért felelős személy, ők pedig odahaza végezték ugyanezt, és nagyon sokszor megtörtént az például, hogy egy-egy szegedi vagy budapesti szabadegyetemre vagy estre, vagy egy illegális előadásra meghívtam őket is, és ők tartottak elő­adást. Szegeden közben annyira elindultak a dolgok, éppen most került a ke­zembe egy akkori BM-jelentés, egy belügyminisztériumi jelentés, amely rólam szól, és egy engem figyelő rendőrnek a jelentése az akkori ügyekről, ahol bizony kemény kitételek vannak. És hát ennek a következménye az lett, hogy a szege­di egyetem rektora, Kristóf Gyula, akit én jól ismertem, mert lefordítottam neki több szlovák történelmi tanulmányt magyarra, behívatott, és kerek perec közöl­te velem, hogy nem tud tovább az egyetemen tartani engem, és ha én tovább­ra a szegedi egyetemen maradok, akkor nem tud jótállni azért, hogy én egyete­mista leszek jövőre is. Tehát valami megoldást kell keresnünk, mondta, és jobb hiján akkor az jutott az eszembe, hogy esetleg átjelentkezem Pestre a bölcsész­karra.- Ez rögtön az első évben volt?- Ez a második évben volt már, és akkor megcsillant a szeme, és azt mondta, hogy rendben, még támogat is engem a pesti bölcsészkaron, csak minél előbb távozzak el Szegedről. Ezt így nem mondta ki, de nagy megkönnyebbülést jelen­tett nyilván a számára is, mert Szeged egy kis város volt ahhoz képest, hogy egyeteme is volt. Tehát terjedtek a hírek, mindenki tudta, hogy mi folyik, hogy hol lehet illegális találkozókon jelen lenni, és a lapunk is elég komoly volt.- Mi volt ennek a lapnak a címe?- Gondolatjel volt a címe. Nemrég a Magyar Nemzetben olvastam egy írást, egy riportot Rózsa T. Endrével, aki a rádióban a Gondolatjel című irodalmi új­ságot elindította, és nagyon örültem, és szinte fölkiáltottam, amikor azt írja, hogy bevallja, a műsornak a címét egy Szegeden megjelenő bátor hangú, okos egyetemista laptól vette kölcsön. Most először vallotta be így a nagy nyilvá­nosság előtt. (...)- Kikkel csináltad, mert azok már elmentek, akikről eddig beszéltünk, tehát vi­lágos, hogy akkor magyarországiak voltak, akikkel együttműködtél.-Voltak szlovákiai magyarok is, mert azok mindig jöttek. Akkor jött később Öllös Laci, Bodnár Marikáék, azt hiszem Macsica Sándor is megfordult, Susla Béla, most pontosan nem emlékszem. Akik akkor bekapcsolódtak a mozgalomba, azok most mind nagyon komoly pozíciókban és helyeken vannak, Hévízi Ottó pél­dául filozófus és a Lukács Archívumnak az igazgatója, Víz Ferenc, ő költő, esz­téta és irodalmár, Galamb György tanár, igazgatóhelyettes, Békés Csaba, aki az 56-os intézetnek az egyik vezetője Pesten, Kalmár Melinda, aki az irodalomtu­dományi intézetben dolgozik és nemrég jelent meg könyve, Jankó Attila, aki a természettudományi kart kapcsolta be, Józsa Fábián például, aki országgyűlési képviselő, komoly politikus, ő jogász volt akkor, hozta a jogi karról az embere­ket, akik alkalmasak voltak, hát Raffay Ernő, aki tanárként volt mellettünk, na­gyon komolyan. Biztos még eszembe jutnak, Balogh László, aki most országgyű-401 MOLNÁR IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents