Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Mészáros Lajos
MÉSZÁROS LAJOS 380 nyira nem ismertünk téged". Olyanoknak adták aláírni, akiket nagyon ismertek, és akikben száz százalékig megbíztak. De ez érthető is. 89 előtt különben nekem a bírói hatalommal nem voltak különösebb problémáim. Azt kell, hogy mondjam, hogy ügyvédként sem emlékszem olyan esetre, hogy valaki rám politikai nyomást gyakorolt volna. Nem tudok arról se, hogy a bírákra politikai nyomást gyakoroltak volna, bár nem akarok butaságot beszélni, tudvalévő, hogy ilyenek voltak. Az én esetemben megemlítem a kivételeket. Egy „nagyon erős” szövetkezeti elnök esetében a kiskorú gyermek elhelyezésével kapcsolatban folyt a harc. Az anyát képviseltem, akinél addig a kiskorú el volt helyezve. Nem illik, de a tárgyalás előtt egy folyosói beszélgetésen rákérdeztem a bírótól, hogy várható-e szerinte bonyodalom az ügyben, mire a bíró megjegyezte, hogy itt nem lehet másképpen dönteni, mint általában, tehát meggyőződtem róla, hogy az anyának lesz ítélve a kiskorú. A lényeg az, hogy később a tárgyaláson meg fordítva döntött a bíró, mint ahogy vártam. Akkor kedvem lett volna földhöz csapni az aktát, és otthagyni az ügyvédséget. Később azonban megnyertük az ügyet, mert fellebbeztünk, és a fellebbviteli tárgyalásra csaknem két évvel a rendszerváltozás után került sor, amikor a kommunista szövetkezeti elnök és a járási bizottság hatalma kifakult. Meglepetésemre évekkel később a bíró elnézést kért tőlem, mondván, nem dönthetett másképp, mert „föntről” kapott utasítást. Azt akarom mondani, hogy nálunk, akkor, ez 87-ben lehetett, érzékeltem a gyakorlatban azt, hogy a járási pártszervek belebeszélnek a dolgokba. Ami a bírói hatalmat illeti, még egy esetem volt, amikor egy igazgatótanítót nemi visszaéléssel vádoltak meg, és ítéltek el, állítólag a párt járási szerveinek megrendelésére. Az igazság az, hogy a tárgyaláson a szülők az igazgató ellen vallottak. Remélem, nem a titkosok dolgozták meg, bírták rá őket ilyen vallomásokra. Tény, hogy a bíróság nem tudott mást kezdeni a terhelő szülői vallomásokkal, mint elítélni a vádlottat. Ez az ember 89-ben ott volt közöttünk, amikor Erdélybe több kamion gyógyszert és egyéb dolgot küldtünk. Ami a politikai hatalmat illeti, nem voltam üldözött, bár előfordult, hogy szembekerültem a hatalommal. 1989-ig nem voltam sehol Nyugaton. Először a volt Jugoszláviába utazhattam 89 nyarán, de csak az akkor ötéves kislányommal. A munkaadóm közbenjárására a feleségemnek a fiammal itthon kellett maradnia, mert csak úgy kaptam meg a devizaengedélyt, ugyanis abban az időben Trieszten keresztül Olaszországba menekültek az emberek. így biztosíték volt arra, hogy nem lép le az egész család. 89 előtt volt egy időszak, amikor a város vezetésével is ellentétbe kerültem. Arról volt szó, hogy a város 85-ben, de lehet hogy még korábban, megbízta Püspöki Nagy Pétert, hogy dolgozza ki Dunaszerdahely monográfiáját. Péter megírt vagy 600 oldalt, aztán meg abbahagyta a munkát. Nekem később azt mondta, nem akarta megírni megrendelésre a város újkori szocialista történetét. Gyurcsíkék szerették volna kiadni a könyvet, ezért többször felszólították, fejezze be a művet, mert különben pert indítanak ellene. Nekem kellett volna perelnem Pétert, de nagy tisztelője voltam, olvastam Boldogfáról, Szerdahely címeréről, a Csallóköz neveiről írott könyveit meg a többi munkáit is, ezért első körben a békéltetést javasoltam. Meghívattam a szerzőt az akkori városi nemzeti bizottság ülésére, és időt kértem tőlük, mondván, már egyébként is elévültek a város igényei, ami igaz is volt, amit viszont egy szerződés-kiegészítéssel, közös megegyezéssel át lehet hidalni. így a szerződés néhány évvel meg lett hosszabbítva, de a városvezetés már nem akarta kivárni a mű befejezésének új határidejét, és
