Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Mészáros Lajos

magyar bálokra is, ahol ő ismerte meg a feleségét. Rudinak szlovák neve van, bár magyar nemzetiségű. A 80-as évek elején sokat tárgyaltunk együtt is, és gyakran magyar nyelven, mert a felek úgy akarták.- Akkor ez lehetséges volt.-Lehetséges volt, és nemcsak Szerdahelyen, de pl. Galántán, Komáromban is. A 80-as évek elején Dunaszerdahelyen kb. 15 bíró és ügyész volt, és az én emlékezetem szerint talán csak egyetlen hölgy nem tudott magyarul. Gyakran a tárgyalásokon is magyarul beszéltünk. A helyzet véleményem szerint a második nyelvtörvény elfogadása után változott meg, amely főleg lélektani szempontból befolyásolta a nyelvhasználatot.- A jegyzőkönyvek azok szlovákul készültek?- Igen, azok szlovákul készültek. Ez az egész világon így van, hiszen pl. ha Törökországban karambolozik valaki, akkor törökül készítik a jegyzőkönyvet. Ennek a hátulütője csak az, hogy a jegyzőkönyvet az érintett már nem tudja ellenőrizni, ha nincs mellette ügyvéd. Komoly eseteknél ezért is kell, hogy legyen ügyvéd. Különben a Csallóközben kevésbé komoly esetekben is szoktak ügyvédet fogadni, egyszerűen az idegen nyelvhasználat miatt. Amikor azonban én kezdtem Szerdahelyen dolgozni, még nem volt gond a nyelvhasználattal, mert a bíróktól kezdve a titkárnőkig általában mindenki beszélt magyarul, ami most már, húsz év után, nem jellemző.- Akkor térjünk a 89 előzményeire. Te 89-et hogyan értékelted? A Jogvédő Bizottság ott, a szerdahelyi kör tehát, amely Szigetiék, Barak Laciék, Oszkárék körül szerveződött, hogy te mennyire voltál benne ezekben a találkozókban, öszszejövetelekben ?- Barak Lacit ismertem meg legkorábban az említettek közül. Nem messze lakott tőlem, és egyszer a lakásomra hozta egyik kollégáját azzal, hogy segítsek neki valamiféle jogi kérdésben. Kapcsolatunk azonban nem volt szoros, bár már odafigyeltem viselt dolgaira. Emlékszem 89 előtt, amikor megírta a dunaszerdahelyi akkori városatyákat kigúnyoló dolgozatát, amely énhozzám is sokszorosított formában jutott el, az írás egyik szereplője, egy rossz fényben beállított hölgy, ugyancsak magára ismert és személyisége védelme miatt be akarta perelni Barakot. Sok energiámba került, hogy meggyőzzem kolléganőmet, aki kikérte tanácsomat, hogy adott esetben az, ha valaki valamilyen írás szereplőjére hasonlít, de nem lehet őt bizonyíthatóan beazonosítani, a művészi alkotás szabadságának joga miatt, eleve kétes kimenetelű. Végül a hölgy nem perelt. Oszkár néhány évvel a gyengéd forradalom előtt lett közjegyzőgyakornok, akivel megértettük egymást. Hunóík Péterrel Oros Gyuszi hozott össze, akit népbíróként ismertem meg. A többieket az említett személyeken keresztül ismertem meg. Az az igazság, hogy a szamizdat kérdésekbe engem nem vontak be. Talán azért, mert még nem igazán ismertek. Ráadásul úgymond a bíróságon dolgoztam. Ezért is óvatosak lehettek. Egyszer meg is kérdeztem Baraktól, miért nem adtátok aláírni a Néhány mondatot. Azt válaszolta, hogy „annak idején még any-379

MÉSZÁROS LAJOS