Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Lacza Tihamér

is fontos volt a szlovákiai magyar értelmiség helyzete, feladatai és szerepe, a rendszerváltás után pedig egyike voltam azoknak, akik a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságot megalapítottuk.- Az 1988-1989-es magyarországi folyamatok mennyire hatottak rád, illetve a környezetedre? Tehát 1989 nyarán már lehetett-e érezni vagy inkább te éreztede azt, hogy ebből már valami lesz?-1989 nyarán már biztosan lehetett érezni. Én 1988-ban még nem voltam abban annyira biztos, hogy ilyen gyorsan és drámai fordulatokkal folynak le ezek az események. Megint csak zárójelben jegyzem meg, hogy az én „soklakiságomat” jellemző dolog az, hogy mivel én irodalomkritikával is foglalkoztam, sőt az első könyvem egy irodalomkritikai gyűjtemény volt, az írói körökkel elég közeli kapcsolatban álltam, ugyanakkor a végzettségemet tekintve a természettudományi és műszaki emberekkel is viszonylag jól szót tudtam érteni szakmai dolgokról is. Tehát így lényegében mind a két értelmiségi közösséget jól ismertem. Főleg a fiatal írók megnyilvánulásaiban lehetett már érezni, hogy szeretnének ezen a szorításon lazítani, tehát egy ilyen erőfeszítést lehetett érezni soraikban. Mint utóbb kiderült, nem volt ez véletlen, hiszen voltak magyarországi kapcsolataik. Nekem magyarországi kapcsolataim a 80-as években nem voltak. Inkább csak figyelve az eseményeket, a sajtót - elég sok magyarországi lapot olvastunk -, könyveket és a televíziót is. Természetesen a Szabad Európát is rendszeresen hallgatva azért az ember ezekről a dolgokról többet sejtett és többet vélt tudni, mint az átlagember. Azt viszont, hogy ilyen gyors, drámai fordulatot vesznek az események, 1989 nyarától vált eléggé egyértelművé számomra. Főleg azután, hogy a német turisták lábbal tüntetve tömegesen hagyták el az NDK-t, Szlovákián keresztül Magyarországra és Magyarországon keresztül persze Ausztriába igyekeztek. Ezek már sejteni engedték ezeket a dolgokat. Itt megint egy kitérő arról, hogy 1989 szeptemberében - akkor még voltak ilyen szociális vívmányok is - szakszervezeti beutalóval sikerült eljutnom Marienbadba. Egyhetes beutalót kaptunk, a feleségemmel és az apósommal voltunk ott. Figyeltem az ottani hangulatot. A cseh kisvárosban egy alkalmi társaság jött össze, akik szintén szakszervezetis beutaltak voltak, és akikkel egy asztalnál ültünk. Próbáltunk beszélgetni sok mindenről, és meglepő módon az volt az érzésem, hogy Csehországban abban az időben korántsem volt olyan izzó a hangulat, mint mondjuk Magyarországon. Pláne azt követően, hogy akkor már Magyarországon eltemették Nagy Imrét, és lényegében 1956-ot szinte teljesen átértékelték. Mindenki tudja, hogy azon a temetésen már igen kemény szavak is elhangzottak. Ezt összevetve azzal, amit Csehországban tapasztaltam e röpke hét alatt, az volt az érzésem, mintha Csehországban a társadalom még téli álmot aludna. Legalábbis a nagy része, hisz nyilván volt ott is mozgás, de korántsem olyan látványos és feltűnő.- 1989 novembere milyen pozícióban ért téged, tehát mit csináltál éppen akkor?- 1989 novemberében - konkrétan emlékszem - egy előadást készültem tartani. A pozsonyi magyar tanszék a szlovákiai magyar irodalomról tervezett egy előadás-sorozatot. Tudom, hogy szolidaritásból a diákokkal, akik már akkor sztráj-355

LACZA TIHAMÉR