Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Lacza Tihamér

354 szervezeteket, a színjátszó- és tánccsoportokat ki lehetne egészíteni értelmiségi körökkel, olyan szellemi fórumokkal, amelyek korábban a Csemadokban nemigen voltak jelen. 78-at írtunk akkoriban, ez a tanulmány később megjelent a Hétben is éppen akkor, amikor a Csemadok 30. évfordulóját ünnepeltük. Akkor a Wéínek volt egy dupla terjedelmű ünnepi száma, és ezért ez a tizenhét oldalas tanulmány ott megjelenhetett egészében. Én megpróbáltam egész 45-től nyomon kísérni ezeket a dolgokat, és hát persze a 1945 és 1948 közötti eseményekről akkor sem lehetett bő lére eresztve írni, de azért valahol megemlítettem ebben az írásban, hogy gyakorlatilag a szlovákiai magyar értelmiséget „lefejezték" 45 és 48 között, majd 50-ben szinte a nulláról kellett újra indulni. Ezek a dolgok is elhangzottak ezen az előadáson, illetve megjelentek nyomtatásban. Nem akarom ezt valami nagy hőstettnek beállítani, csak jellemezni szerettem volna annak a kornak az ellentmondásosságát, amelyet a konszolidáció idejének is lehetne nevezni. Akkor a „fű alatt", tehát nem olyan nagy orgánumokban, mint az Új Szó vagy más napilap, hanem hetilapban megjelenhettek néha ilyen gondolatok. Gál Sándor is megeresztett abban az időben néhány olyan dolgot, ami meglepő volt, és szinte a felfedezés erejével hatott, tehát voltak törekvések, hogy valamilyen módon őszintén szembenézzünk a múlttal és azokkal a negatívumokkal, amelyek a mi sorsunkat valahol egy kényszerpályára állították 1950 után. Erről azért beszélek ilyen terjedelmesebben, mert számomra mindig

Szabad választások 1990-ben (Fotó: Berta András)