Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Lacza Tihamér
olyan dolgokkal foglalkozni, mint a szlovákiai magyar értelmiség helyzete és szerepe. 1978-ban a Fábry Napokon kértek is tőlem egy előadást. Valahogy egyszer Gál Sándor szóba hozta, hogy milyen érdekes lenne a műszaki és a természettudományi értelmiségre is rámutatni, mert én végül is ilyen dolgokkal foglalkoztam végzettségemet tekintve, és főleg olyan emberekkel készítettem interjúkat, akik műszaki vagy természettudományi vonalon tevékenykedtek: tudósokkal és szakemberekkel. Velük készítettem beszélgetéseket azzal a szándékkal is, hogy magunknak is bizonyítsuk, hogy igenis lehet egy magyar általános és középiskolában végzett emberből is tisztességes értelmiségi, sőt nagyon jó szakember. Elsősorban olyan embereket kerestem meg, akik magyar iskolába jártak, amíg csak tudtak, és ennek ellenére bizonyították azt, hogy valóban lehet így is boldogulni. Az a szlogen járta akkoriban is, hogy aki nem tud rendesen az államnyelven, annak kevés esélye van az érvényesülésre, így aztán sokan szlovák iskolába adták a gyerekeiket. Most, hogy erről beszélünk: én már tulajdonképpen Prágában ismerkedtem meg Bauer Győzővel is, aki már nem diák volt, hanem fiatal orvoskutató. Duray Miklóssal is Prágában ismerkedtem meg 1968-ban és 1969-ben a nyári ifjúsági táborban, Kéménden. 1969 nyarán még meg lehetett szervezni, amikor a Husák-féle rezsim még nem kezdte el azt a „rendcsinálást”, amit 1970-től aztán következetesen végrehajtott. Ez volt az az átmeneti időszak, amikor ezt meg lehetett csinálni. Tehát Duray Miklós volt ennek a tábornak a parancsnoka, Duka Zólyomi Árpád volt a helyettese, én pedig harmadéves egyetemistaként az őrségparancsnoka. Tehát én ezekkel az emberekkel akkor így közelebbről is megismerkedtem, sőt emlékszem, hogy 1972 nyarán Kurucz Sándorral és Duray Miklóssal felkerestük Szabó Gyulát Prágában, a kórházban, ahol utolsó napjait töltötte: természetesen Szabó Gyula losonci képzőművészről van szó. Aztán később elmentünk Karlsbad mellé egy kis cseh településre, ahol Osztényi Leandert kerestük fel. Ő 1945 után került Csehországba, és egy érdekes művészettel foglalkozott: porcelánfestészettel, tehát tányérokat és porcelánokat festett. Duray Miklós készített vele egy interjút, ami később meg is jelent az Irodalmi Szemlé ben. Kurucz Sándor fotókat készített. Tehát erre tudok így visszaemlékezni.- A Charta 77-tel volt-e kapcsolatod?- A Charta 77-tel nem volt kapcsolatom. Megmondom őszintén, ebben a bizonyos kisebbségi Jogvédő Bizottságban aktívan nem vállaltam szerepet. Durayval és A. Nagy Lászlóval voltam kapcsolatban mint ismerősökkel. A. Nagy Lászlót már 1969-ben megismertem, akkor ő a József Attila Ifjúsági Klubnak volt az elnöke. Néha Duray Miklós bejött a szerkesztőségbe, a Hétbe, és egy-két dolog iránt érdeklődött. Nem tudtam, hogy akkoriban mivel foglalkozott éppen, de valamilyen fényképekre is szüksége volt, archív felvételekre.- A párttal volt-e kapcsolatod, tehát voltál-e párttag?- Elég későn, már a gorbacsovi fordulat után. Ezt sokáig sikerült kivédenem, aztán valahogy mégis sor került rá. 87 és 89 között voltam a párt tagja. 89 novemberében vagy december elején Gál Sándorral és néhány fiatallal mi voltunk azok, akik feloszlattuk a pártszervezetet a Csemadokban. Gyakorlatilag az erje-351 LACZA TIHAMÉR
