Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
HUNČÍK PÉTER 298 két, tessék visszafáradni. A végén meg a nagy megalázás, illetve akkor nem annak vettük, meglepetés, miután Moon atya befejezte, mindenkivel kezet fogott, mármint velünk, tízen vagy hányán ültünk annál az asztalnál, elment, és a vendéglátók figyelmeztettek, mikor vége volt a vacsorának, hogy nézzük meg, mi van a tányér alatt. Megemeltük a tányért, és minden tányér alatt egy boríték volt. A borítékot mindenki diszkréten zsebre vágta, és a szállodai szobában néztük meg, hogy 500 dollár volt mindenkinek a borítékjában. Martin nem kapott 500 dollárt, kicsit dühöngött. Šútovec először röhögött, aztán kétségbe volt esve, s én úgy döntöttem, hogy ennek bizonyítéka ne maradjon semmi. Bementem, akartam venni magamnak egy számítógépet, ami akkor nagyon nagy dolog volt, végül jól átvertek. Egy New York-i üzletben megvettem egy klaviatúrát és valami részeit a számítógépnek, ahogy jött az a pénz, úgy elment. De kiderült, hogy ez annak volt a része, hogy a Moon szekta terjeszkedni akart Csehszlovákiában, és úgy gondolták, hogy a politikai elitnek néhány kulcsfiguráját megfogják, az elnöki hivatalt, a parlamentet, Meöiart, Klaust. És akkor néhány nappal ezután meg is jelentek a prágai várban Moon szekta emberei, és mondták, hogy Csehszlovákiában gyűlést szeretnének tartani, nagyon jó lenne, ha Havel kiadna egy olyan nyilatkozatot, hogy nem ellenzi, hanem támogatja. Tehát ilyeneken kellett részt venni. Nagyon sokat utaztunk. Annak ellenére, hogy nem volt kötött munkaidő, jelentések írtunk, monitorokat készítettünk, tárgyalásokon vettünk részt, folyamatosan tartottuk a politikai pártokkal a kapcsolatot, rendszeresen bejártunk a parlamentbe. Akkor még nem volt parlamenti figyelő, nekünk felváltva kellett bejárni, és mindenkinek a saját területét kellett figyelni. Tehát ha emberjogi vagy kisebbségi kérdés volt, akkor nekünk kettőnknek, Martinnal. Tulajdonképpen nem volt üresjárat, nagyon kaotikusnak tűnt az egész, az egész elnöki első periódus, legalábbis az első év az nagyon kaotikus volt. Akkor születtek azok a viccek, hogy robogóval meg biciklivel közlekedik az elnök. Tényleg nagyon hosszú folyosók voltak. Nagyon civil hangulata volt a várnak. Ha nem volt valami fontos esemény napközben, akkor az emberek farmerban, pulóverben, ingben dolgoztak, beleértve az elnököt is. Egy-két nagyon izgalmas látogatóm is volt a várban, akikből aztán nagyon sokáig, idézőjelben mondom, jól éltem olyan értelemben, hogy fontos kapcsolatokra tettem szert. Meglátogatott például a CNN szakkomentátora, Jerry Post, aki szintén elmegyógyász volt. Felcsöngetett a portáról, s kollégaként akart velem találkozni. Én meg ahelyett, hogy kidobtam volna, fogadtam őt, és néhány év múlva az amerikai pszichiátriai szövetség meghívott San Franciscóba, majd Palermóba konferenciára, és mind a két helyen én tartottam a megnyitó beszédet. Az ismeretség Piotr Dutkiewiczcel is innen datálódik. Ő egyetemi tanár volt, és ugyanúgy bejelentkezett, mint Jerry Post, és én azt sem tudtam, ki ő, de tíz évvel később meghívott az ottawai Carleton Egyetemre vendégtanárnak. Nagyon izgalmas kapcsolatok is kialakultak.- És akkor hogyan ért véget a hivatali időd?- A hivatali idő elég furcsán ért véget. Egy kisebb konfliktus volt, mert a választások után volt a brünni találkozó. A választások úgy végződtek, ahogy végződtek. (...) Akkor már Havel is tudta, hogy mit kellett volna tennie, de akkor már valahogy nem jött össze, hogy találkozzon Meőiarral. Én is hazajöttem választani, de abban a pillanatban, hogy leadtam szavazatomat, már jött is a telefonhí-
