Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
HUNČÍK PÉTER 296 hogy mi teljesen fölöslegesen vagyunk, tanácsot adni az elnöknek kisebbségi emberjogi kérdésben nem tudunk. Ő tényleg nagyon jól tájékozott volt, a chartás éveiből a kisujjában volt minden, jobban tudta a dokumentumokat, mint mi. Nekünk inkább az volt a feladatunk, hogy a kisebbségi osztályt kiépítsük. Persze Havel nagy dramaturgiai húzása volt, amikor 90-ben eldöntötte, hogy nálunk nem úgy lesz, mint a többi környező országban, hogy négyéves ciklusonként jönnek választások, hogy mi még éretlenek vagyunk arra, hogy megfontoltan és jól válasszunk, ezért adunk két évet, és két év után, mikor már ez a eufória lecsillapodott mindenkiben, akkor már nyugodt fejjel fogunk választani, és utána indul meg az igazi demokratikus fejlődés. Szóval mi is úgy jöttünk, hogy két évünk van arra, hogy lefektessük az alapokat, hogy mit kell csinálni. Én először Martin tanácsadója lettem, és 91 közepére már a kisebbségi osztály vezetője voltam, tehát ennek voltam a vezetője, igazgatója, és ennek megfelelő szinten dolgoztam. Hozzám tartoztak az egyházak képviselői is. Nagyon izgalmas dolgok voltak, emlékszem, keleten ment a nagy vita a görög katolikusok és az ortodoxok között, miután a ruszin nemzetiség mint ilyen újra el lett ismerve mint nemzetiség, és nagyon sokszor kellett Homonnára és környékére utaznom, s olyan dolgokat kellett elsimítani és szó szerint kivasalni, hogy ki használhatja pl. a ortodox templomot, amelyről a görög katolikusok azt állították, hogy valamikor az övék volt. Csakhogy miután Sztálin elvtárs egy tollvonással eltörölte, hogy itt ruszinok s ezzel együtt görög katolikusok vannak, az egyházuk elvesztette minden vagyonát, elvesztette templomhasználati jogát. Ez viszont 90 után újra terítékre került, és ebből nagyon komoly probléma volt Kelet-Szlovákiában. Nagyon sokat voltam kint személyesen, és püspökökkel, papokkal tárgyaltam, mert olyan eseményeket írtak le nekem, hogy például az adott községben vasárnap reggel 6 órakor a két pap megindul futva, és amelyik hamarább ér el a templomba, arra a napra lefoglalja magának a templomot, és aznap ortodox vagy görög katolikus misék vannak. Meg verekedésbe torkolló konfliktusok, viták is voltak. Ide tartozott a magyar kisebbséggel kapcsolatos minden tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok. Például gyakran találkoztam magyarországi szlovákokkal, csehországi németekkel. Nagyon gyakran meghívtak egyéb kisebbségi találkozókra Szlovákiába, nemegyszer voltam zsidó hitközségben. Néha zsinagóga újraépítéséhez kértek támogatást, anyagi és erkölcsi támogatást, akkor oda lettem kiküldve Csehországba is, és nagyon sok volt a külföldi konferencia. Az én feladatom tulajdonképpen az volt, figyeljek, nézelődjek, készüljek fel arra, hogy ha 92 után egy kisebbségi osztályt fölállítunk, az már a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő módon működjön. Aztán ott volt a romák ügye. Csehországban akkor már jól működő szervezeteik voltak, és már akkor volt rasszizmus is. Egyszer körbevettek minket szkinhed fiatalok az egyik roma összejövetelen, és végül a csendőrök szabadítottak ki minket. És a roma vezetőkkel kezdtük lefektetni egy roma Charta alapjait is. És az idő múlásával egyre fontosabb lett az is, hogy Bútora mellett én voltam a második számú szlovák, tehát nem volt több szlovákiai ember, tehát Szlovákiáról az összes elemzést mi ketten írtuk, dolgoztuk föl, a sajtófigyeléstől kezdve mindent mi csináltunk, és nagyon sokszor jöttek tiltakozások, hogy nem is úgy van a dolog, ahogyan azt mi látjuk. Szóval a munkánk irtózatos volumenű dolog volt, ne felejtsük el, hogy akkor Havel talán a világ egyik legnépszerűbb embere volt. El tudod képzelni azt az irdatlan mennyiségű meghívást, amit ő kapott? Ő csak azokat a meghívásokat fogadta el, ahol kitünte-
