Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
ezután is sokat ült a Nap szerkesztőségében, de akkor már jártak utána emberek innét-onnét, és azokkal tárgyalt, nem pedig velünk. Szóval a lap december 15-én megjelent, az emberek vették, de ez csak pünkösdi királyság volt, egy hónapig tartott az abszolút egyeduralom és lelkesedés. Január közepe táján már észhez tért a Smena is, észhez tért az Új Szó is, és elkezdtek nagyon keményen támadni minket. Az Új Szósok rájöttek, hogy itt csak egyetlen baj van, mindent meg lehet úszni, csak gyorsan le kell váltani Kiss Jóskát. December 15-én Szilvássy nagy gesztusként este hat órakor megjelent a lap nyomtatásánál, és azt mondta, hogy látod, én nem vagyok az ellenséged, mint te, hogy eljöttél a szerkesztőségbe, és ellenünk beszéltél meg minden, én eljöttem, mert partnernek tekintelek benneteket, eljöttem a Nap születését megünnepelni veletek. Mondtam neki, hogy rendben van, Jóska, az Új Szó temetésére majd én is elmegyek, ne félj. Nagyon megjegyezte, mert amikor ötvenéves lettem, valaki megkérdezte, hogy a Hunčľk 50. születésnapjára nem kellene-e írást közölni az Új Szóban, Szilvássy rögtön azzal poénkodott vissza, hogy majd a temetésére írunk valami szépet. Persze a szerencsétlen nem tudta, hogy az én bajom vele a Panorámabotrány volt, ugyanis a feleségem néhány tanártársával együtt aláírta a Panorámát támogató kiáltványt. Ez még 89 elején volt. A lényeg, hogy kirúgták az iskolájuk igazgatóját, a tanárok meg szigorú megrovást kaptak És akkor valaki a pártközpontból megsúgta Baculák Verának, hogy Szilvássy József volt az, akinek a sajtót kellett figyelni, és ő jelentette az elvtársaknak, ő vitte be a titkosrendőrségre, hogy ezek tiltakoztak. Nekünk ez volt a személyes konfliktusunk Szilvássyval, mert Baculák Vera elmondta, hogy Szilvássynak köszönjétek meg, hogy a feleségedet kirúgták az állásából, a feleségemnek ugyanis akkor el kellett menni tanítani Légre. De vissza a Naphoz! Még januárban is sok gondunk volt: papírgondok, terjesztési gondok, minden az égvilágon, szóval egyáltalán nem volt ez egy diadalmenet, nagyon keményen keresztbe tudtak tenni a fiúk ott, ahol csak lehetett. S amikor aztán az Új Szó és a Smena felébredt, és magához tért, csak akkor jött a neheze. Március elején nagyon gyorsan aktivizálódott az SNS, s attól kezdve tulajdonképpen az Új Szó lett a nagy nemzetébresztő lap, s hozzá képest a Napban mi voltunk a csitítgatók ahelyett, hogy átmentünk volna mi is kemény nemzeti hangnembe. Mi arról írtunk, hogy nyugi meg demokratikus értékek meg együttműködés a szlovákokkal, és ez pillanatokon belül a lap példányszámának alakulásán is meglátszott. Németh Babi volt ott, ő volt a főmonitorozó, aki reggel beállt az újságárushoz, ha vittek legalább 5 lapot, akkor jó volt, ha egy órán keresztül nem vittek, akkor már jött, és hangosan szorongott, hogy megszűnik a lap, mert nem veszik. Az újságírók továbbra se jöttek nagyon, nem lett jó hírünk. December 24-én döntöttük el, hogy kellene magunknak fizetést adni, a többség ugyanúgy volt, mint én, november 20-tól ezek az emberek ott éltek, és mindenkinek, így nekem is előjött az a gondom, hogy az utóbbi hónapban nem adtam Gabinak egy fillért sem. Akkor döntöttük el, hogy valami kis fizetést fogunk magunknak adni. A lényeg az, hogy Barak jött még, aki a Fazekas után állt be, Sándor Nóra kezdett aktívan írogatni, de lényegesen nem bővült a szerkesztőgárda. Gyurovszky Laca is később jött. Az első választásokig nem nagyon bővült a szerkesztőség, s nekem ez nagyon erős vízválasztó volt olyan értelemben, hogy az értékrendet pontosan le tudtam mérni a Nap olvasottságán, a kooperáló, együttműködő értelmiségieken keresztül, hogy körülbelül milyen lesz az első választások végeredménye. Mondtam is, csak az 281 HUNČÍK PÉTER
