Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
tóddal Somorján, és egyszer csak egy kereszteződésnél megálltam, két oldalról nekem ugrottak, kirángattak a kocsiból, és össze-vissza törtek, hogy honnét loptam a kocsit, ki vagyok én, maga nem Hunóík. Szóval november végén még így mentek a dolgok. Mi Szigetivel végig arról beszélgettünk, hogy amikor Pozsonyból haza éjjel Szerdahelyre jövünk, valaki telefonon leadja, hogy elindultak, hogy az Štb még mennyire működik, akkor is mennyire működött. Ekkoriban tüntetések voltak Pozsonyban. A pozsonyi tüntetésre embereket kezdtem toborozni a kórházban, s erre azt mondja az egyik kolléga, majd hajói a seggetekbe lőnek a sós puskával, a tankok széttapossák a p.-átokat, akkor majd szervezkedhettek. Ez volt a reakció, nem pedig az, hogy - ekkor még december elején jártunk - hogy az emberek spontán rohantak, boldogan. Keszeli Feri akkor borzasztóan szeretett minket és a lakásán a tüntetés előtt mindig kaptunk teát, és tüntetés után is, meg beszámoltunk neki a dolgokról, ő aztán elküldte az MTI-nek. Reszketett, nem ment ki az utcára. A Grössling utcában lakott, ott volt lakása. Az öcsém, aki ott az Omniában dolgozott, amely az SNP tér mellett van, a Prior mellett, az öcsém is azt mondta, hogy néztünk benneteket a 12. emeletről, félelmetes, nem kellene odamennetek, mert a mellékutcák tele vannak tankokkal meg rendőrökkel. Szóval ez ment. Hogy hogyan lettem főszerkesztő? Valószínűleg úgy, hogy én az első pillanattól kezdve ott voltam Pozsonyban. A többiek közül sokan hazamentek, és otthon szervezték az eseményeket, Szerdahelyen, Vágsellyén, Galántán, Komáromban. A többség munkába járt, és csak délután jött, és volt néhány ember, ilyen csélcsap széltolók, akik ott tudtunk lenni. Szigeti rögtön bekerült a legfelsőbb vezetésbe, Nagy Laci csak később, mert egy ideig nem is volt otthon. Emlékszem, november végén már én is bent ültem a KC VPN-ben, mert Nagy Laci azt mondta Budajnak, hogy mi magyarok tudni fogjuk, mit kell tenni, ezért mostantól itt fog ülni Hunóík. Két példával jellemezném a szerepünket a VPN-ben: 1990-91 fordulóján, mi magyarok voltunk azok, akik nagyon gyakran tanácsokkal láttuk el szlovák barátainkat a mozgalom, illetve az állam vezetésével kapcsolatban, mégpedig olyannyira, hogy egyszer Fedor Gál kimondta az azóta oly sokat ismételt mondatot: Vy Maďari, vám dymí mozog. Ez nem azért volt, mert olyan okosak lettünk volna, hanem azért, mert abban az időben a magyarországi változások előttünk jártak, és magyar barátaink sok hasznos tanáccsal láttak el minket, és mi ezeket egyszerűen lefordítottuk Szlovákia nyelvére. A másik példa: amikor Meóiar basáskodása már tetőpontra hágott, mi, Tóth Karcsi meg jómagam kezdtük el követelni Fedortól, hogy Meóiart váltsák le a kormány éléről. Fedor gyorsan reagált a dologra, Mikloško, Zajac meg a többiek egy kicsit lassabban. Amikor aztán mégiscsak belementek, és leváltották, az lett a „jutalmam”, hogy aznap éjjel a tévében én mondhattam be a híres mondatot, hogy „Úgy döntöttünk, hogy Vladimír Meóiart visszahívjuk a kormány éléről”. Ez az én számból majdnem úgy hangzott, mintha azt mondtam volna, hogy mi magyarok hívtuk őt vissza. Másnap hajnalban, amikor busszal indultam vissza Prágába, a buszpályaudvaron jól le is köptek érte. Szóval ott ültem a VPN-ben, ahogy ott ült a Gindl, Bútora, Langos, Zajac, Fedor Gál meg a többiek. Peter Tatár meg az ajtóban állt, és szortírozta az embereket, hogy kit enged be. Büszke is voltam rá, hogy engem már beengedtek. Aztán elkezdtem járni az ülésekre, de november végéig, december elejéig semmiféle munkamegosztás nem volt köztünk, mindenki mindennel foglalkozott. Arra jól emlékszem, amikor Havel „meghívta" Langošt, hogy legyen belügyminiszter Prágában, Jano félreült, 277 HUNČÍK PÉTER
