Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Hunčik Péter

H U N Č í K PÉTER

268 is büszkén vállalhatok, mert 89-ben mi nyertük a Jókai Napok Nagydíját, Mészöly Miklós Ablakmosójával. Szép évek voltak ezek a próbáktól a vendégfellépésekig, szóval lehet így is színházat csinálni. Nagyon nagy dolog volt a Jókai Napokon szerepelni, egyáltalán odajutni. Majdnem kielégített az írás helyett, melyet bár visszafogtam, de azért írtam verseket 89-ben is. 88-tól aztán megint nagy-nagy lendülettel vetettem bele az írásba magam, és nagyon jó visszhangokat kaptam rá magánszinten. (...) Közben egyre inkább közéleti dolgokat is írtam, például 40 oldalas tanulmányt 88 végén Bős-Nagymarosról, amely elég jól átfogta a dolgokat. Nem mondtam én egyetlen egy új mondatot sem, megmondom őszintén, nem voltam Bős-Nagymarista, aki újat tudott volna mondani. Különféle irodalmi forrásokhoz automatikusan nem tudtál hozzáférni, de innét-onnét ezt-azt elolvastam, és egyetlenegy adalék volt az enyém. (...) A lényeges momentumom az volt, hogy előre megjósoltam, hogy itt tulajdonképpen egy nagyon átfogó és egy nagyon jól átgondolt asszimilációs folyamat kezdődik, hogy ide lejön több tízezer ember dolgozni északról mint egyszerű melósok az építkezésre, majd az itt meglevő hatalmas munkásszállókba lehozzák maguk után a családot is, és a Csallóközt így tíz éven belül át fogják formálni. Dercsikát, Bakát és a színtiszta magyar falvakat szlovák falvakká fogják varázsolni. Megkongattam a nagyharangot, hogy most már tiltakozzunk, nemcsak az árvíz miatt, meg nemcsak amiatt, hogy eltűnnek a halak, madarak, hanem még a magyarok is eltűnnek! Nagyon szépen reagáltak, mert a pártbizottságon megtárgyalták ezt a dolgot, mondta nekem a Baculák Vera. Szóval nem volt elég a megyeri kihelyezésem, ezek szerint erre is fölfigyeltek. Volt még egy másik írásom is, amelyik Magyarországon jelent meg, de azt sem tudom, hol. A romániai falurombolással kapcsolatban én a szlovákiai falurombolásról írtam, mondván, hogy tulajdonképpen itt a történelem átrajzolása folyik. A kő és a személyes emlékezet kapcsolatáról, a kőépület és a psziché kapcsolatáról. (...) S egy másik nagy élmény 88-ból: jött Tóth Karcsi a 88-as memorandum aláírásával, s akkor nagyon kemény vitánk volt, hogy ebből mi minden hiányzik magyar vonalon, amit ide bele kellene tenni. Nóra itt volt, arra emlékszem, de hogy volt-e még valaki más, arra már nem emlékszem, és akkor azzal álltatok elő ti ketten, hogy itt kissé más szemléletről van szó. Mert tulajdonképpen az emberi jogok meg a kisebbségi jogok meg a demokratizálás - megmondom őszintén: nekem a demokrácia kérdése 88-ig azt jelentette, hogy magyar kisebbség. A magyar kisebbség volt az alfa és ómega, ha ezt megoldják, akkor nincs gond. 83-84-ben egy Vlačihová nevű oktatási miniszterhelyettes be akarta az alternatív oktatást vezetni, és én Bödők Zsigával és Barakkal jártunk hármasban az ismerősök után, és aláírásokat gyűjtöttünk ellene. Egyik nagy élményünk Baueréknál volt, amikor öszszejöttek Bauerék és Ozogányék, mert előre megüzentük, hogy nagyon fontos kérdésben szeretnénk Bauer Győzővel beszélni, és mondták, hogy ekkor és ekkor elmehetünk, és nemcsak ők voltak ott, hanem Ozogányék is. Zsiga a ház előtt megállt, mi meg Barakkal bent voltunk. Két és fél órán keresztül ment a beszélgetés és a győzködés, hogy mit csinálnak itt a magyar iskolákkal. No de mi párttagok vagyunk, mondták, és lehet, hogy a párt nem is tud róla, mi történik. Az egésznek az volt a lényege, hogy mutassátok már, ki írta alá, hát nem mutathatjuk meg, mert konspirációs szabály: nem nézhetitek meg. Este nyolcra Zsigát már a guta ütögette a ház előtt, mert attól félt, hogy