Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Hunčik Péter
HUNČÍK PÉTER 258 fiatal kollégája merte a gyerekét magyar iskolába íratni. Tizenhárom éves koromban tanultam meg szlovákul. Nagymamám, Buth Mária volt a családban az egyetlen szlovák, az evangélikus nagymama. Ő úgy vezette le a családfáját, hogy Hrúz Mária és az én nagymamám nagymamája édestestvérek voltak. Ideáig le tudják vezetni a családfát, ő volt a szlovák a családban, de ő csak imádkozott szlovákul, ez volt az egyetlen szlovák kommunikáció, és az, hogy néha hajnalonként arra ébredtem, hogy jöttek be a hrusói asszonyok a piacra, és néha megálltak a volt barátnői nagymamánál, és énekelgettek hajnalban a pincében. Nagyon lágy, a közép-szlovákiai dialektust beszélték, és ez maradt meg bennem. Mi csak magyarul beszéltünk, s még a közeg is annyira magyar volt, hogy a szlovák barátaim is magyarul beszéltek. Volt egy nagyon erős zsidó közeg körülöttünk, az nagyon nagy hatással volt ránk; nagyapámnak az összes barátja, az összes kollégája a városban, a Lillingék, Grünwaldék, Büchlerék, a hentes, a papírüzlet-, játéküzlet-, textilüzlet-tulajdonosok mind zsidók voltak. Ezeknek a fiai - a háború után nagyon sok gyerek született, s ezekkel összejöttünk - mind magyarul beszéltek, és akik szlovákok voltak, azok megtanultak magyarul. Mert különben nem tudtak volna velünk beszélni.- Erősen városi polgári család voltatok?- Igen. Hamarább tanultam angolul, hamarább tanultam németül, hamarább tanultam franciául, mint szlovákul. Nem megtanultam ezeket a nyelveket, hanem hamarább kezdtem tanulni őket, mint a szlovákot.- A család milyen vagyoni háttérrel rendelkezett?- Semmilyennel. Egy családi ház volt az összes vagyonunk, melyet nagyapa még 1912-ben vett. A cukrászdát államosították, a többi elpusztult a háborúban. Egyegy bútordarab megmaradt, amire nagyon vigyáztunk, egy óra, egy nagy szekrény, egy fotel vagy karosszék, s néhány könyv, a legnagyobb mennyiségben a könyvek maradtak meg.- Milyen könyvtáratok volt?- A családi könyvtár hatalmas volt, de a nagyapámnak három gyereke volt. A legkisebb gyermeke volt az én anyám, a Manci, Révész Manci, és az ő erőszakos bátyja, a Révész Feri elég keményen kisajátította a könyveket. Egy sajátos könyvgyűjtő módszere volt: a könyvtárból is lopta a könyveket, melyekre rá volt írva: Ipolysági Magyar Királyi Könyvtár tulajdona - ő meg áthúzta, hogy csak volt, és most már Révész Ferencé. így hát anyám könyveit is, szinte az egészet, elhordta. 4-5 ezres könyvtára volt, minden megvolt benne, aminek egy tisztességes könyvtárban az ötvenes években lenni kellett, tehát a líra Adyig volt meg, Márai például ott volt, minden ott volt, a remekírók is, akiket Feri bácsi rémes íróknak nevezett, és tulajdonképpen a világirodalom is mind ott volt, 90 százaléka magyarul, tehát még az olvasmányélményeim is mind magyarok. A mai napig gondot okoz, ha szlovák vagy angol társaságban ki akarom húzni magam, és nem tudom hirtelen megmondani angolul Shakespeare-nek a művét, mert magyarul tanultam meg, az idézeteket is.
