Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)

Gyurovszky László

- 87-ben volt ez?- Ez 88 őszén lehetett, de meg kellene kérdezni a Karcsit. Amikor találkoztunk 89 novemberében a kapcsolat már megvolt.- Tehát a magyarországi ellenzék, akikkel a Karcsiék kapcsolatban álltak, és a Kusýék között nem történt meg 89 novembere előtt a kapcsolatfelvétel?-Nem nagyon. Valami volt, de erről sokat nem tudok. 89 előtt történt még, hogy Tóth Lajos 50 éves volt, és az erre való felkészülés már jóval korábban megkez­dődött.- És már rögtön azzal a szándékkal, hogy ezt össze kell kötni, mármint a szüle­tése ünneplését azzal a tanácskozással?- Igen. Gondolom a Karcsiék már beszéltek erről korábban. Karcsi átgondolta, hogy valamit kellene csinálni, és ki kell használni ezt az alkalmat arra, hogy sok ember össze tud jönni. Mert előtte összeállították, hogy kit kéne meghívni magá­ra a születésnapra, s utána kit kéne behívni csak a Karcsiékhoz, az ő lakásukra.- Kiestek valakik? Vissza tudsz erre emlékezni, hogy volt olyan ember, hogy XY- t hívjuk, de aztán úgy döntöttetek, hogy mégsem?- Persze, voltak.- Kik estek ki, akikre vissza tudsz emlékezni, akikkel szemben nem volt akkora bizalom, hogy mégiscsak oda meghívjátok őket? Gondolom, ez nem titok?- Nem emlékszem. Volt persze, kit lehet, kit nem lehet meghívni, de így most már nem emlékszem. Úgy tűnik, hogy Csemadokos körökből származó emberek iránt volt kisebb bizalom. Helyettük olyan emberek kerültek be, mint Grendel La­jos, Balia Kálmán, vagy az Iródiások közül néhányan. Azok iránt inkább meg volt a bizalom. Vágsellyéről is voltak ott emberek.- Miről folyt a vita.-A vita arról folyt, hogy kellene valami hasonlót csinálni, mint amit az Emanuel Mandl, Csehországban volt egy ilyen iniciatíva, kezdeményezés. Az volt az első csehszlovákiai politikai párt, a mostani OF-nek az elődje.- Tehát az akkori szervezeti lehetőségeket kihasználva.- Igen, azon belül, és erre lehetőség is volt. A kezdeményezés az se nem párt, sem semmi, tehát ez az iniciatíva lett az FMK.- De ez független attól, ami Prágában történt.- Prágáról mi abszolút nem tudtunk. 191 GYUROVSZKYLÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents