Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Barak László
ASZLO 12 arra gondoltam, hogy nem ez volt az egyezségünk, és ilyesmiről szó sem volt, amikor annak idején megszólított. Nem mondtam igent, gondolkodási időt kértem. Időközben - még az egyetemen, ahonnét együtt léptünk ki - megismerkedtem a Csallóközben dolgozó „legendás" szerkesztőkkel, Bereck Józseffel, Mészáros Károllyal és Tóth Lászlóval. Kanovits György is ott dolgozott, a Csallóköz mostani főszerkesztője, velük konzultáltam meg ezt a dolgot. Ők egyébként mindannyian párttagok voltak, nem gondolom, hogy ezt bárki is letagadta volna közülük bármikor is, és azt mondták, végül is semmi sem történik, ha belépek a kommunista pártba. Sőt, jó is lesz, mert kölcsönösen meg tudjuk egymást védeni, ha valami probléma adódik. Erre azért volt szükség, mert a Csallóköz szerkesztősége a szokványostól eléggé eltérő szerkesztőség volt, ahol nem csupán pártújságírás zajlott. A hetvenes évek elejétől a Csallóközben rendszeresen volt kortárs irodalmi rovat. Ez sokszor vitát és nemtetszést váltott ki az akkori kiadó, a pártbizottság berkeiben. Azzal a szándékkal, hogy majd belülről megreformáljuk a pártot, beléptem a pártba, azt hiszem, hogy - de nem vagyok benne biztos- valamikor 78-ban vagy 79-ben. (...) Közben persze mást is csináltam. 1980- ban jelent meg az első verseskötetem Sancho Panza szomorú címmel, melyet a kritika többé-kevésbé elismeréssel fogadott. Ez pedig dopping volt a számomra olyannyira, hogy 81-ben megjelent a második kötetem Vízbe fúlt plakátok címmel, majd 1983-ban Szelíd pamflet címmel adtam ki kötetet, és 89-ben jelent meg az Időbolt című gyermekverskötetem. Tehát elmondhatom, találtam valami „pótcselekvést”. Ekkor már rendszeresen meghívtak az írószövetség magyar tagozatának akkori üléseire, azt hiszem, akkor lettem tag is, így megismertem a többi kortárs magyar irodalmárt, ezekkel az emberekkel tartottam a kapcsolatot. Nem is az emberi szabadságjogokkal kapcsolatosan voltak nekünk problémáink eredetileg, hanem lépten nyomon azt tapasztaltuk, hogy valamilyen módon korlátozni akarják a művészi szabadságot.- Irodalmon belül mennyire volt jelen az ellenzékiséged, vagy csak ott volt jelen? J <L LLj- Amikor a nyolcvanas évek elején Varga Imrét és a Tóth Lászlót az Irodalmi Szemléből elüldözték, leginkább Danáé titkosrendőr és a Madách Kiadó vezetése „jóvoltából”, akkor fogant az első szervezett ellenzéki megnyilvánulásunk. Tiltakozásul a Tóth Lacit és a Varga Imrét ért diszkrimináció ellen Hunčík Péter lakásán gyülekeztünk. írtunk Váleknak, az akkori kulturális miniszternek egy levelet. Egy-két név azok közül, akik Hunčík Péter lakásán voltak: Grendel Lajos, Zalabai Zsigmond - ők kulcsfigurák, majd mindjárt kitűnik, hogy miért -, Vajkai Miklós, Dúdor István, Bereck József, Szigeti László és jómagam. Fogalmaztunk egy levelet Váleknak, amelyben tiltakozásunkat fejeztük ki az ellen, hogy ezt a két embert politikai okok miatt vagy mondvacsinált politikai okok miatt eltávolították munkahelyükről. A levelet megfogalmaztuk; sokáig tartott az összejövetel, mert Hunčík Péter felesége, Gabi nem volt otthon, tehát a miénk volt a lakás. Mérhetetlenül nagy mennyiségű ilyenkor szokásos ital és kaja elfogyott, de komolyan dolgoztunk, és rendkívül kvalifikált, pontos levelet fogalmaztunk, amelyben fölszólítottuk Váleket, hogy tegyen valamit. Végül is ez nem egy klasszikus ellenzéki tett volt, mert tulajdonképpen kooperálni akartunk Válókkal, hogy hasson oda, hogy normálisan működjenek a dolgok, mert azt gondoltuk, ő költő, ám tudtuk, milyen kommunista múltja van, és tudtuk, hogy rendkívül elkötelezett,
