Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Csekes Erika
- Kivel jártál ott? Ismert ember nincs.- 230-an voltunk az évfolyamban, úgyhogy ott azért akadt, de így konkrétan egypár diplomatán kívül nem jut eszembe senki.- Milyen élményeid voltak az egyetemen? Tanulmányaid kapcsán.- Biztos, hogy adott valami rendszert a fejembe, amire aztán építhettem, de 89 után végképp nem lehetett azt használni amit én ott megtanultam. Meg hát ez a Komenský Egyetem - nem mondok semmilyen titkot, mert mindenki ugyanezt élte meg - nem figyelt oda, hogy mi ott valamiféle viszonyt kialakítsunk az egyetemmel, vagy akár a szakmával. Lepörgették a tananyagot, amit kellett, és enynyi. A barátokon kívül semmilyen élményem nem maradt, amire azt mondhatnám, hogy determinálta a pályámat. Abszolút semmi. El kellett végezni, hogy legyen diplomája az embernek. Ami viszont szuper volt, az a diákélet. De megint csak nem az évfolyamtársaimmal (azért akadtak kivételek) és nem is azokkal, akikkel ott megismerkedtem, hanem a párkányi barátaimmal, akik általában mind Pozsonyban tanultak, és mi éltük az életünket.- Az mit jelentett?- Rengeteg időt töltöttünk együtt. Minden pénteken együtt utaztunk haza vonattal, megbeszéltük egymással, hogy pénteken találkozunk a Meridiánon vagy az Amicuson vagy a Metropolon, és akkor így nagy bandába összeverődve utaztunk a vonaton. Aztán a vonatról egyenest a híres párkányi presszóba mentünk, ami a hídon volt (már lebontották, de annak emléktáblát kéne állítani). Ott aztán bevártuk a többieket, akik nem Pozsonyban tanultak, vagy későbbi vonattal jöttek. Hülyéskedtünk, vicceket meséltünk, zenét hallgattunk, dumáltunk, táncolni jártunk. Fiúk csajoztak, csajok fiúztak. És aztán ez ment az egész hétvégén. Nálunk otthon ez olyan szállóige volt a családban, hogy „na sötétedik, Erika indul”. Ez volt a hétvége. Aztán vasárnap este megint összeverbuválódva mentünk valamelyik vonattal két-három fülkét lefoglalva Pozsonyba. Ott aztán megint valamelyik kocsmába mentünk, sokáig a törzshelyünk a Zbrojnoš borozó volt. Amikor pedig a bejött a bálszezon, akkor elkezdtünk táncolni Katalin-bálkor és befejeztük farsang utolsó napján, egyetlen bált sem kihagyva, ami miatt néha bizony 2-3 is jutott egy éjszakára. A környéken minden cigányzenész ismert bennünket, és tudták, hogy ha mi megjelenünk, garantált lesz a szórakozás. Voltak persze éjszakai beszélgetések is, de nem politikáról, hanem erkölcsi dolgokról, szerelemről, barátságról.- Pozsonyban más diákéletbe nem kapcsolódtál be? Klubélet vagy ilyesmi?-Jártam elég sokat a JAIK-ba, de csak nézőként, nem kapcsolódtam be soha, mert nem volt igényem más társaságra, mint arra ami nekem már megvolt. Aztán persze volt egy fiúm, szerelmem, és vele a JAIK rendszeressé vált az életemben. De nem voltam szervező, hanem csak úgy bejártunk.- És ő valami szervező volt ott a JAlK-ban. 127 CSEKES ERIKA
