Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992) - Elbeszélt történelem 1. (Somorja, 2009)
Csekes Erika
CSEKES ERIKA 128 - Nem, csak ő dunaszerdahelyi volt, millió embert ismert ott, és neki az olyan természetes dolog volt, hogy odajártunk. Én is megszerettem.- Fontos volt az életedben? Esetleg nevet lehet mondani?- Nagyon fontos volt, de nem mondom meg a nevét.- És a JAlK-ban mit láttál?-A jó programokat láttam. Nagyon megszólított engem, hogy nagyon jó minőségű előadások voltak és érdekes emberekkel lehetett ott találkozni. De azért az sem hagyott valami szuper mély nyomot az életemben. Biztos, hogy fontos volt, de csak apró kis lépés, hogy „jé, ilyen is van”.- Ennyi évet ugortál, meg kihagytál, mikor jártál egyetemre?- 1985-ben fejeztem be.- És aztán?- Elvégeztem az iskolát, és akkor foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz, hogy én Pozsonyban akarok maradni. Magam sem értettem, hogy miért, mert Pozsonyt utáltam. Ehhez hozzátartozik, hogy az élet engem mindig olyan városokba sodort, amiket utáltam. Pl. Selmecbánya, rettentő undorító város volt. Pozsonyt utáltam, mégis itt ragadtam. És aztán a későbbiekben az élet megmutatta, hogy volt annak értelme, hogy ide sodort, és kiderült, hogy miért volt ez jó. Pontosan amiatt, hogy a forradalmat megélhessem úgy, ahogy megéltem. Foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz, hogy Pozsonyban akarok dolgozni - ezt azért mondom, mert nagyon nehéz volt munkahelyet keresni jogászi diplomával egy lánynak, akinek nem volt protekciója. Én már akkor is ügyvéd szerettem volna lenni, de az ügyvédi kamara az totál zárt társaság volt. Hatalmas protekció kellett hozzá, vagy pénz, vagy nem tudom, mi. Az olyan volt, hogy meg se próbálta az ember, mert tudta, hogy elutasítják. A másik megoldás az lett volna, hogy bíróságra megyek dolgozni, ezt lehet hogy el is lehetett volna valahogy intézni, mindenféle kapcsolatokon keresztül Újvárban, de azt nem akartam. Én Pozsonyban akartam maradni. És Pozsonyban ez is lehetetlen volt. Volt egy komáromi nagyon jó barátnőm, akivel együtt laktunk a kollégiumban, és ő már akkor egy építkezési vállalatnál dolgozott Pozsonyban. Az ő kollégája győzött meg arról, hogy „hiszen van itt egy hely nálunk a cégben, menjél el a személyzeti osztályra, kérdezd meg”, és aztán föl is vettek, és ott dolgoztam egész 89-ig.- Milyen, melyik cég volt?- Ezt úgy hívták akkor, hogy Pozsony Város Építkezési Vállalata (Výstavba hlavného mesta Bratislavy).- Ilyen üzemi jogászként? Igen is, meg nem is. Ez egy vagyonjogi osztály volt, ahol 15 jogász volt, egy nagyon érdekes társaság. Ebből a társaságból 89-ben szinte mindenki sikeres em-
