Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Polgár Anikó: Gondolatok a fordítói önreprezentáció és az álfordítás kapcsán
Gondolatok a fordítói önreprezentáció és az álfordítás kapcsán 59 „Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek” (Szabó Lőrinc) „Hesperos, Aphrogeneia aranytűzű fénye az égen” (Franyó) „Heszperoszom, szép Aphrogeneia arany ragyogása” (Kerényi Grácia) Rácz Olivérnél a két információ elválasztódik egymástól, hiszen a Heszperosz megszólítás az első sor elejére, az „Aphrodité üde csillaga” az utolsó sorba kerül. A Biónszöveg anaforáját, a Heszperosz-szó ismétlődését a vers első két sora élén Rácz Olivér fordításán kívül mindegyik idézett magyarítás fontosnak tartotta érzékeltetni (az anafora csak Franyónál marad el, de az ismétlődés ott is megvan), Kerényinél a szó birtokos személyragos változata ismétlődik („Heszperosom...”) Szabó Lőrincnél az erőteljes domesztikáció megnyilvánulásaként a „Csillagom” szó. Az anafora helyett Rácz Olivér két posztnyugatos hangzású jelzőt iktatott be: „rőt ragyogású, fényt kacagó”. Biónnál az éjszaka jelzője a „sötétkék” - küanea (Szabó Lőrinc: „ékszer a kék éjben", Trencsényi-Waldapfel: „éjszaka kékjében ragyogó”, Kerényi Grácia: „éke a mély-lila égnek”), Rácz ezt is közhelyesebbre cseréli: „tüzes ékkő”. A tüzes szó ez esetben talán az első sorbeli phaosz (fény, tűz, fáklya) megfelelője, a küaneász(...) nüktosz párja pedig talán az első sorba iktatott, nem kevésbé közhelyes „esteli égnek”. A Bión-verset elemenként a Rácz-fordításra rávetíteni próbáló elemző már az első soroknál elbizonytalanodik - hiszen milyen jogon kéri számon egy Bión-vers kései parafrázisán a görög pretextus jegyeit, ha ezzel a pretextussal a fordító a jelek szerint közvetlen kapcsolatba se került? Ezzel ugyan a doctusi önreprezentáción újabb csorba esik, az elemzőt viszont nem érheti a túlinterpretálás vádja. Etikai aggályainkat félretéve feltételezzük, hogy a Rácz-fordítás ugyan a magyar Bión-recepció szerves részét képezi, ám közvetlen intertextuális viszony csupán a vers korábbi magyar fordításaihoz köti, vagyis miközben a szöveg a magyar fordításhagyományt írja felül, a görög szöveghez való bármilyen kötődése esetleges és véletlenszerű. Erre jó példa a harmadik sor: „csillagok rétjein pásztora égi csikóknak", melyet csak egy köztes, Trencsényi- Waldapfel-féle költői olvasat beiktatása révén tudunk a „megfelelő" Bión-sorhoz kötni: tosszon aphauroterosz ménász, hoszon exokhosz asztrón (fényed annyival gyengébb a hold fényénél, amennyivel kiválik a többi csillag közül), vagyis: „Fénylőbb nálad a hold, de a csillag mind halaványabb” (Vértessy), „úgy ragyogod túl / fénylő társaidat, mint téged a hold” (Szabó Lőrinc), „téged a hold halványít el és te a csillagok ezrét” (Franyó). Trencsényi-Waldapfel ezt az összehasonlítást a nyájmetafora beiktatásával erősítette fel: „holdnál halványabb, de a csillagnyájban az első”. Feltehetően ez utóbbi megoldás hatására lett Rácznál a bióni Heszperosz az égi csikók pásztora, elveszítve kötődését a görög pretextushoz. A Bión-vers narrátora egy pásztorhoz megy lakomára: poti poimena komon, „mert lakomára, a pásztorhoz megyek” (Trencsényi-Waldapfel), „mennék egy pásztorhoz vigadásra!” (Vértessy), „vár a találka a pásztorral” (Kerényi Grácia). Rácz Olivérnél a vers bukolikus jellege elhalványul, a pásztor csak az idézett esthajnalcsillagra vonatkozó metaforában szerepel, az ő versének narrátora nem lakomára, hanem a szeretőjéhez megy, aki egy közhelyes jelzővel „szép”, és „epekedve vigyázza” a jöttét. A záró formula Biónnál egy gnómaszerű kijelentés: kálón de t’erasszamenó szünereaszthai, „s szeretőt szerelemre segíteni illő" (Vértessy), „és illik pártolnod igaz szeretőket!” (Szabó Lőrinc), „szerelemre segíteni szép a szerelmest” (Kerényi Grácia), „s az szép, ha segíted a hű szeretőket” (Trencsényi-Waldapfel). Rácz Olivér ez
