Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
H. Nagy Péter: Vizuális költészeti paródiák
44 H. Nagy Péter kétféle, fekete-fehér, illetve fehér-fekete változatában (...) azt jelenti, hogy »a mitikus tér időtlensége a lét fenyegetettségének, illetőleg a transzcendens iránti vágynak örök emberi élményével szembesít bennünket. Az index szerepű cím tehát a folytonos dráma egy-egy jelenetét értelmezi a mű két változatában: a megalázást és az imát.«”13 A monográfia szerzője Fehér Erzsébet interpretációját „túlértelmezésnek” tartja, többek között ezért zárja a Könyörgésről szóló részt a következő indikációval: „Az első kötetek keletkezési körülményeinek, a pályakezdő költő és generációja nyolcvanas évek eleji léthelyzetének ismeretében állítható, hogy a megalázottság és kiszolgáltatottság ősi vagy mitikus élménye e korszak verseiben sokkal konkrétabb, direktebb indíttatással és célzatossággal »van jelen«. Az ekkori versek egy térben és időben, nemzedéki és személyes értelemben nagyon is meghatározott és meghatározható elkeseredésnek és indulatnak a megszólaltatásai.”14 Látható tehát, hogy a recepció tanúsága szerint a Könyörgés egyes elemei, valamint a kép és életvilágbeli kontextusa között ok-okozati kapcsolat tételezhető. Kérdéses ugyanakkor, hogy Petőcz - valóban - emblematikus alkotása beilleszthető-e maradéktalanul az „ősélmény" vagy a „generációs tudat” kifejeződésének narratívájába. Már itt jeleznünk kell, hogy bár a „letérdelek" kivágása kalligramot eredményezhetamennyiben a szó identikus alakzatra íródik rá -, a Könyörgés önmagában nem feltétlenül feleltethető meg efféle statikus szerkezetnek, sőt túl van a kalligramon. (A mű megközelítésekor egyébként hasznosítani lehetne a Vilcsek Béla által kijelölt életműbeli kontextusokat is, hiszen a köteteim [Önéletrajzi kísérletek] és a cikluscím [Emlékezés Jolánra] felől a képszöveg más-más értelmeket nyerhet. Az utóbbi például erotikus mozzanattal gazdagíthatja a Könyörgés jelentésárnyalatait, amit A tök ász megközelítésében előforduló kivágás [a kalligram mellett szereplő idézőjeles strófa]15 szintén felerősít. Ugyanakkor Az idő papagájosan akkor részlete az ima-szituációt támogatja, hiszen a nyíl melletti/alatti szó folytatódik [méghozzá narratív kommentár kíséretében]: „l/etérd/elek mondta és az Úristen előtt imádkozom." Ebből következően a Könyörgés olyan alkotásként is szemlélhető, melyben az iménti kontextusok kereszteződnek vagy cserélődnek.) Az antropomorfizáló olvasatok mellett azonban minden bizonnyal kivitelezhető egy evidensebb értelmezés is, hiszen az előbbiek nem számolnak a közegátvitel következményeivel. Ha ebből indulunk ki, már a futó tekintet számára is világossá válik, hogy a mű tulajdonképpen a képi elemnek a szövegszerű komponensre tett hatását inszcenírozza. Vagyis a nyíl végpontjánál a szó elhajlik, az írás vonalszerú'sége megszakad. A vizuális fáziseltolás miatt térbeliesülő „letérdelek” médiumváltáson eshet át, képként is viselkedhet, s ez teszi lehetővé az antropomorf olvasatot. Ugyanakkor a szó a nyíl rámutató funkciójának következtében pontszerű struktúraként (pixelként) is elgondolható, azaz ténylegesen látványelemként érzékelhető. Mindez - mintegy kielőzve a narratív-ideológiai olvasatot - a kép szöveggel szembeni ellenállását példázhatja. Eszerint a képszöveg státuszának mint mediális közegnek a reflexiója elsőbbséget élvez a rögzített jelentések dekódolásával szemben. A Könyörgés által előírt olvasói-nézői pozíció tehát korántsem külsődleges; palindromjellegű tekintetként lehetne meghatározni, melynek ismétléskényszerét a nyíl és az irányába eső pont között fellépő torzító hatások generálják.
