Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Dósa Annamária: Bennünk élő mesék
18 Dósa Annamária lyekhez a mese csak alapul, kiindulópontul szolgált. Átrendezték annak szerkezetét, cselekményét és értékrendszerét. Egy teljesen más verziót hoztak létre. Jobban illene rájuk Doležel elmélete, aki az intertextualitásra az irodalmi transzdukció fogalmát használja, amely megnyitja a mű kommunikációs határait az olvasó számára is. A posztmodern átírások is ezt teszik; ezeknek Doležel három típusát különbözteti meg.5 A transzpozíciók csoportjába sorolja azokat az átírásokat, amelyeknél a szerző a történetet áthelyezi a mai világ időbeli és helybeli körülményei közé. Felhasználva az explicit intertextualitás módszerét, az idézést is. Például mikor Ulrich Plenzdorf aktualizálja Goethe Werther-történetét (Die neuen Leiden des jungen W., 1973). Amikor azonban az író az eredeti cselekmény hézagait tölti ki, továbbírva azt, vagy megírva annak előzményeit, kibővítéssel állunk szemben. Ezt tette Jean Rhys is, amikor megírta Jane Eyre sorsának előtörténetét (Wide Sargasso Sea, 1966). A harmadik „doleželi típus” az, amely Carter és Gaimen történeteire is ráillik, vagyis a mutáció. Hiszen ők a történetet nem aktualizálják, nem hozzák át a cselekményt a mi, mai közegünkbe, hanem meghagyják annak eredeti helyét és idejét, de emellett ez a világ már nem ugyanolyan. Ez csak látszólagosan az a világ, annak egyfajta változata, hiszen az elsőnek egy lehetséges olvasata a történet tükrében. Egyfajta mutációja ez az eredeti történetnek, hiszen átformálták annak vázát, szerkezetét. így egy merőben más, új történet keletkezett. Az efféle újraírás bemutatására, vagyis a mutáció szemléltetésére egy olyan jól ismert mesét választottam, melyet mindkettejük változatában olvashatunk. A Hófehérkét. Angela Carter műveiből sajnos csak halála után (1992) jelent meg először magyar válogatás A kínkamrď címmel, s ugyanebben az évben látott napvilágot az a mai angol elbeszélők műveit tartalmazó gyűjtemény is, melynek épp a benne szereplő Carternovella kölcsönzött címet (Test és tükör)7- A kínkamra révén kerültek a magyar olvasóközönség elé meseelemekkel teletűzdelt novellái is, melyekben az „alapmesék ismerős történetei bukkannak fel horrorisztikus-gótikus elemekkel vegyítve, meseszerűségüket olykor majdnem teljesen elveszítő változatokban.’’8 Ebben a kötetben Carter Charles Perrault meséit „fordítja” le és vegyíti az értelmezési hagyományokkal. Munkája sikeres kombinációját képviseli a posztmodern irodalomelméletnek és a feminista politikának. A klasszikus témákat dúsítja egy kis feminizmussal, Freud és Bettelheim teóriájának kritikájával. A lélek mélyéről előtörő rejtett vágyak képezik ugyan meséinek szüzséjét, s mintha Bettelheim almeséjét írná meg, vagyis a mese mögött látott szexuális töltet rövidített változatát. A hóleány története ez, aki a „mese" végére eltűnik, mint az olvadó hó tavasz kezdetén. Eleinte minden a Perrault-mesét idézve kezdődik. A gróf és neje az erdőben lovagolnak, s elhangzik a bűvös óhajtó mondat: „Bárcsak lenne egy leányom, oly fehér, mint a hó.”9 Stb. Az út végén pedig ott áll egy csodalény, a gróf vágyának gyermeke, aki végül a rózsa tövisének érintésekor Csipkerózsikaként esik össze. Angela Carter nagyszerűen, csupán két oldalban összegezte egy nő belépését a testiség birodalmába. A fehér mint rá jellemző szín vele együtt tűnik el: „Hamarosan semmi sem maradt belőle, csak egy toll, melyet egy madár is elhullajthatott volna; egy vérfolt, akár egy róka elejtésének nyoma a havon; és a rózsa, melyet a bokorról szakított le.”10 A lányt jellemző fehér szín a befejezésben már nem szerepel, csak a hó szimbolizálja ezt a tulajdonságát, s a hó, mint tudjuk, mindent elfed fehérségével. A fehér a tisztaságot, tökéletességet, szűziességet képviseli, amelynek nyoma vész a grófnő ruháiba burkolt vágyalakban. Hiszen a ruhák ekkor már a meztelen lányt fedik. „Most a
