Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Rácz I. Péter: Kortárs mesék poétikája
10 Rácz I. Péter ban nem is álmodozhattam, mert kinevettek (ötfejű sárkány) annak felvetése kapcsán, hogy például a Varró-mesében levő intertextusok milyen korábbi mesehagyományokat de-/rekonstruálnak, milyen költői hagyományokat kevernek egybe. Szép példája volt tehát a két általam vázolt szempontnak a divergenciája tettestársaim reakciójában, azaz a felvállalt hipotetikus gyermeki nézőpontból utasítottak el minden irodalmi vizsgálódást, hiszen egy gyermek nem rendelkezik ehhez szükséges ismeretekkel, így fölösleges filológiai okoskodás kimutatni például a Varró-műnek a Zalai passióból szó szerint átvett hexametereit stb. Nem szaporítva tovább a szót saját kvalitásaimat illetően, elmondható, hogy véleményem szerint nehezen érthetünk meg bármilyen irodalmi műalkotást, legyen az gyermekirodalom vagy más, anélkül, hogy poétikai összetettségét ne percipiálnánk. Itt természetesen a gyermekirodalomnál különösen nagy súllyal latba eső vokalitás, a hangzóság témakörét is beleértem a vizsgálatba. Különféle állításokat tehetünk művekről, például, hogy mennyire humoros, csengő hangzású, figyelemmel van-e a gyermeki perspektívára és életkori szellemi érettségre, sajátosságokra stb. Ha csak ösztönös benyomásokra hagyatkozva tesszük mindezt, akkor az a különös tapasztalat adódhat, hogy csodálkozva konstatálhatjuk: gyermekeink valami okból mégsem azokat a műveket részesítik előnyben, amelyekben felfedezni véljük az ártatlanság hangjait. Jól illusztrálja ezt a Harry Potter sikeressége, melynek kapcsán az „erőszak jelenléte” régi toposz ismételgetése is hangot kapott, gyermekekre tett minden különösebb olvasói hatás nélkül. Újrafogalmazva saját koncepciómat is a vizsgálati szempontok nem kompatibilis mivolta kapcsán, igen is indokolt, sőt szorgalmazandó a poétikai vizsgálat, mert szükséges, habár nem elégséges feltétele a gyerekirodalom értékeléséhez. Ezt erősítik meg az azóta általam olvasott, a gyermek- és meseirodalom tematikára épülő magyarországi konferenciák anyagai is, melyek a gyermekirodalom-kutatás hazai intézményrendszerének hiányait, majdhogynem nemlétét forszírozva, kiemelt jelentőségűként kezelik a nemzetközi szinten is meglevő, itthon el nem ismert, vagy nem is ismert tudományos, poétikai elemző munka szükségességét. Ahogy legfőképp Lovász Andrea poétikai elemző tanulmányaiból1 kitűnik, a leginkább ajnározott mesékről derülhet ki, hogy igen csak messze állnak az olvashatóság gyermeki fokától, ellenben a szülőknek remek élményt nyújthatnak. Ennyi fel- és bevezető után előadásomban először némi körképet nyújtok a kortárs magyar meseirodalomról, majd Darvasi László Trapiti, valamint Trapiti és a borzasztó nyúl című meseregényeiről szólnék, legfőképp poétikai megközelítésben. A kortárs magyar mese poétikája - „nem mind mese, ami fénylik”2 A mese- és a gyermekirodalom megkülönböztetése természetesen evidens dolog, a következőkben az előbbire koncentrálok. Közhelyszerű állítássá vált az utóbbi időben magyar kontextusban, hogy a korábbi Lázár Ervin-Janikovszky Éva-Csukás István mese író-triumvirátus által hátrahagyott, évtizede be nem töltött űrt a 21. század elején a Szijj Ferenc-Háy János-Darvasi László új triumvirátus megjelenése töltheti be. Szijj Szuromberek királyfi,ja (2001), Háy Alfabéta és a negyvennégy rabló - meseábécé\e (2002) és Darvasi Trapiti avagy a Nagy Tökfőzelékháborúia (2002) és legújabban könyve, a Trapiti és a borzasztó nyúl (Szerelmes és bűnügyi gyermekregény; 2004) mellett Böszörményi Gyula három műve: Gergő és az álomfogók (2002), Gergő és a bűbájket-
