Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Popély Árpád: A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom
A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom 63 különszámait a továbbiakban már ne jelentessék meg, Karol Bacílek első titkár azonban kiállt a lap további magyarországi terjesztése mellett, így annak különszámait - amint azt már említettük - egész december elejéig megjelentették. Az ülés résztvevői valamennyien pozitívan vélekedtek a párt helytállásáról, s úgy értékelték, hogy a párt soha nem volt annyira összeforrott és egységes, mint a magyarországi események idején. Ugyancsak elismerően nyilatkoztak a magyar kisebbség magatartásáról, amely véleményük szerint magas fokú hazafiságról tett tanúbizonyságot, aktívan kivette részét az „ellenforradalom" elleni küzdelemben, s név szerint is kiemelték néhány magyar ügynök tevékenységét, akik a határ menti magyar megyékben részt vettek a szovjetbarát propaganda terjesztésében. Jóval több bírálatot kapott a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, amely „nem tartotta kézben a helyzetet”, aminek következtében olyan esetek fordulhattak elő, hogy az egyetemi, főiskolai és középiskolai diákság egyes helyeken szimpátiáját fejezte ki a magyarországi diákság, ill. események iránt. Konkrét példaként a kassai Műszaki Főiskola Bányamérnöki Karát hozták fel, ahol a diákok egyperces néma csenddel emlékeztek meg a magyarországi harcokban elesett diákokról, a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Villamosmérnöki Karának vitaestjét, amelyen „provokációs” felszólalások hangzottak el, valamint a losonci magyar tannyelvű középiskola diákjait, akik a szovjet beavatkozást követően gomblyukukba tűzött fekete gyászszalaggal jelentek meg az iskolában.30 1956 novemberének második felében az SZLKP KB Irodája két alkalommal is napirendre tűzte a „Szlovákia Kommunista Pártja magyarországi események alatti tevékenységéről és szlovákiai vezető szerepének érvényesítéséről” készült jelentés megtárgyalását, az anyag megvitatását azonban mind november 16-án, mind pedig november 23-án elhalasztotta, s csupán december 7-én, azt követően kerített rá sort, hogy előzőleg a CSKP KB már megtárgyalta a magyarországi történéseket és azok csehszlovákiai visszhangját. A CSKP KB 1956. december 5-6-i ülése a magyarországi eseményeket A jelenlegi nemzetközi helyzet és a párt feladatai című napirendi pont keretében tárgyalta. A nemzetközi helyzetet elemző Antonín Novotný első titkár az egész magyarországi eseménysort ellenforradalomnak minősítette, annak csehszlovákiai vonatkozásait pedig úgy értékelte, hogy az értelmiség és a fiatalság nagy többsége kitartott a szocializmus mellett. A forradalom szlovákiai, a szlovákiai magyarságra gyakorolt hatásáról az ülés szlovák küldöttei számoltak be, s valamennyiükre jellemző volt, hogy igyekeztek elbagatellizálni annak hatását. Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke szerint a szlovákiai magyarok és ukránok a „csehszlovák szocialista hazafiságból” jelesre vizsgáztak, amivel bebizonyították, hogy nagyra értékelik a párt és kormány nemzetiségi politikáját.31 Hasonlóan vélekedett az SZLKP KB Irodájának a magyar forradalom szlovákiai visszhangjával és a párt tevékenységével foglalkozó december 7-i ülésén Karol Bacílek is. Az SZLKP KB első titkára szerint „a magyar nemzetiségű lakosság körében még soha nem nyilvánult úgy meg a Csehszlovák Köztársaság iránti hazafias érzés, mint ebben az időben. A magyar nemzetiségű dolgozók köztársaságunkat túlnyomó többségükben a hazájuknak tekintik’’.32 Bacílek ugyanezt az SZLKP KB december 12-13-i ülésén is megismételte azzal a különbséggel, hogy itt már nemcsak a magyar, hanem az ukrán lakosság „hazafias érzésének” megnyilvánulásáról is beszélt, ahhoz a megállapításához pedig, hogy a magyar nemzetiségű dolgozók a köztársaságot a hazájuknak tekintik, hozzáfűzte azt is, hogy „Csehszlovákia Kommunista Pártját pedig a pártjuknak”.33
