Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)

Popély Árpád: A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom

62 Popély Arpád tatását javasolta a szlovák pártvezetésnek. A meghallgatásáról készült feljegyzés sze­rint Karol Bacílek első titkár útmutatásokkal látta el Kossát, milyen irányú tevékenysé­get fejtsen ki Szlovákiában, a CSKP KB-hez intézett táviratában pedig a pozsonyi párt­vezetés kikérte Prága véleményét arról, egyetért-e azzal, hogy Kossát bekapcsolják a propagandamunkába és az ellenállási mozgalom szervezésébe.26 * A forradalom leverését követően a csehszlovák párt- és állami vezetés rendkívüli erő­feszítéseket tett a Kádár-kormány politikai és gazdasági megsegítése érdekében. Vi­liam Široký miniszterelnök vezetésével már 1956. november 15-én csehszlovák kor­mányküldöttség utazott Budapestre, ahol tárgyalásokat folytatott a Magyarországnak, pontosabban a Kádár-rendszernek nyújtandó csehszlovák anyagi és pénzügyi segít­ségről.27 A csehszlovák küldöttség az első külföldi kormánydelegáció volt, amely a szovjet beavatkozás után Magyarországra látogatott, célja pedig a gazdasági segítség mellett a nemzetközi elszigeteltséggel küzdő szovjetbarát kormány politikai támogatá­sának demonstrálása is volt. A CSKP KB Politikai Bizottsága 1956. november 12-én határozta el, hogy Csehszlo­vákia 90 millió korona értékű gazdasági segítséget nyújt Magyarországnak. A magyar kommunistáknak adandó segítségnyújtásban a szlovákiai járási és kerületi pártszer­vek rendkívül kezdeményezően jártak el, s gyakran olyan termékek szállítását is meg­ígérték magyarországi partnereiknek, amelyekkel Csehszlovákia nem rendelkezett vagy pedig nem szerepeltek a pártvezetés által Magyarország számára jóváhagyott termé­kek listáján. Az SZLKP KB Irodájának november 9-i ülésén ezért Václav David KB-titkár fékezni volt kénytelen ezeket a kezdeményezéseket, hangsúlyozva, hogy a segítség­­nyújtással várni kell a két kormány közötti megállapodás megkötéséig, annál is in­kább, mivel a szovjetbarát erők még nem urai mindenütt a helyzetnek, s nincs bizto­sítva, hogy a Kádár-kormánynak szánt segítség valóban a címzettek kezébe jut. Példa­ként a salgótarjáni bányászok esetét hozta fel, akiknek élelmiszersegélyt kívántak nyújtani, de mivel a bányászok éppen az új kormány ellen sztrájkoltak, David szerint megengedhetetlen, hogy segélyben részesüljenek.28 A Magyarországnak nyújtandó segítség módját az SZLKP KB Titkárságának a Ma­gyarországgal határos szlovákiai kerületek: a Pozsonyi, Nyitrai, Besztercebányai és Kassai kerület pártbizottságaihoz intézett november 23-i távirata szabályozta. A távirat leszögezte többek között, hogy a segélynyújtást az „egységes és helyes eljárás” bizto­sítása érdekében minden esetben a pártszervek útján kell végrehajtani, megvalósítá­sának módját úgy kell megválasztani, hogy a helyzet konszolidálására, valamint a csehszlovák és magyar dolgozók szövetségének megerősítésére lehessen felhasznál­ni, a segítségről pedig központi nyilvántartást kell vezetni, hogy be lehessen számíta­ni a Magyarország számára jóváhagyott 90 millió koronás támogatásba.29 Az SZLKP KB Irodájának 1956. november 9-i ülése a Magyarországnak nyújtandó gazdasági segítség módja mellett a magyarországi események értékelésével és a Ma­gyarország felé irányuló csehszlovák propaganda hatékonyságával is foglalkozott. A vi­ta során voltak, akik bírálták az Új Szó magyarországi különszámait, s annak a véle­ményüknek adtak hangot, hogy azok nem jelentettek túl nagy segítséget. Különösen azt tartották elhibázottnak, hogy azok az általános magyarországi szovjetellenes han­gulatban a Szovjetunió iránti hűség fontosságát hangsúlyozták, amivel eleve elriasztot­ták a lap olvasásától a magyarországi olvasókat. Ezért azt javasolták, hogy az Új Szó

Next

/
Thumbnails
Contents