Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Popély Árpád: A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom
A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom 59 A szlovák pártvezetés elsődleges feladata - egyrészt a hazai lakosság, másrészt a Magyarország felé irányuló - propagandakampány megszervezése volt. Prágából már a magyar forradalom első napjaiban Pozsonyba küldték Bruno Köhler KB-titkárt, a prágai pártvezetés egyik legdogmatikusabb, legkeményvonalasabb tagját, hogy személyesen irányítsa a szlovákiai propaganda-hadjáratot, s biztosítsa, hogy a pozsonyi pártközpont a CSKP KB Politikai Irodájának irányelvei szerint járjon el.5 Az SZLKP KB Irodája a magyarországi eseményekkel foglalkozó október 24-i ülésén jóváhagyta a KB Titkárságának a magyarországi sajtó behozatalának ideiglenes leállítására vonatkozó intézkedéseit és a kerületi pártbizottságokhoz intézett táviratát, az egyes szlovákiai kerületekbe pedig kiküldte a KB osztályvezetőit, hogy azok a helyszínen személyesen irányíthassák a propagandamunkát.6 A kerületi pártbizottságokhoz intézett távirat amellett, hogy megmagyarázta az október 23-i és 24-i magyarországi eseményeket, „ellenforradalmi banditák” által szított zavargásoknak tüntetve fel azokat, készültséget hirdetett a kerületi és járási pártbizottságokon, s elrendelte, hogy az egyes járásokban helyezzenek készenlétbe olyan magyarul beszélő elvtársakat, akik szükség esetén felhasználhatóak lennének „a kérdések megmagyarázására". A távirat arra is nyomatékosan felhívta a címzettek figyelmét, hogy minden eszközzel meg kell akadályozniuk az „ellenforradalmi beszédeket és garázdálkodást”, a határ menti járásokban olyan személyek átszivárgását, akik a helyi lakosságot felbujthatnák, a gyanús személyeket pedig azonnal át kell adni a biztonsági szerveknek.7 Az elfogadott határozatok közé ugyan még nem került be, de a KB Irodája október 24-i ülésének vitája során Karol Bacílek, az SZLKP első titkára már felvetette a diákság szemmel tartásának és az ún. kerületi aktívák összehívásának szükségességét.8 A pártvezetés nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy Magyarországon a felkelés egyik fő mozgatórugója az ifjúság és az egyetemi diákság, ezért az SZLKP KB Irodája október 29-én a fiatalság körében folytatott propaganda fokozására szólította fel Milan Rázust, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség (CSISZ) Szlovákiai Központi Bizottságának elnökét, külön felhívva a figyelmét a magyar ifjúság közötti politikai munka és a magyar fiatalok CSISZ-be való fokozottabb mértékű felvételének fontosságára.9 A szlovákiai társadalom másik csoportja, amely reakciójától a pártvezetés leginkább tartott, a szlovákiai magyarság volt. A magyarországi újságok behozatalát ugyan betiltották, a magyar kisebbség azonban nyelvismerete, a magyar rádió adásainak hallgatása s magyarországi rokoni kapcsolatai révén mégis első kézből származó információkkal rendelkezhetett a magyarországi helyzetről, nem véletlen tehát, hogy a (cseh)szlovák vezetés az ország magyar lakosságát kiemelt rizikófaktornak tekintette. Az SZLKP KB Irodája október 29-i ülésén ezért elrendelte a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, a Csemadok vezetőinek10 összehívását is, s utasításokkal való ellátását arra vonatkozóan, milyen munkát fejtsenek ki a magyar lakosság körében.11 Nincs róla tudomásunk, hogy a két esemény között van-e ok-okozati összefüggés, mindenesetre tény, hogy a Csemadok Elnöksége még aznap, azaz október 29-én nyilatkozatában ítélte el a magyarországi felkelést, azt a magyar nép elleni nyugati imperialista támadásként értékelte, s „a csehszlovákiai magyar dolgozók" hűségéről biztosította a csehszlovák párt- és állami vezetést. Az Új Szó október 30-i számában közzétett, majd a szlovák és cseh pártlapok által is közölt hűségnyilatkozat szerint: „Mi, csehszlovákiai magyar dolgozók, a Csehszlovák Köztársaság szabad és egyenjogú polgárai, hűséggel tömörülünk pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja és népi demokratikus kormányunk köré...”12
