Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Popély Árpád: A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom
60 Popély Arpád A pozsonyi pártvezetés ugyancsak október 29-én határozott a már korábban is felvetett kerületi és járási aktívák összehívásáról azzal a feladattal, hogy azok „helyesen” tájékoztassanak a magyarországi eseményekről.13 A pártvezetés által kezdeményezett aktívákat, amelyeken a pártfunkcionáriusok mellett miniszterek, megbízottak, parlamenti képviselők, a tömegszervezetek és üzemek, vállalatok képviselői is részt vettek, s amelyeken sorra elítélték a Magyarországon történteket, október 31-én Szlovákia valamennyi kerületében és járásában valóban meg is tartották csakúgy, mint a cseh országrészek kerületeiben és járásaiban. Az aktívák szervezői a magyarlakta kerületekben és járásokban a magyarországi „reakció" rémtetteit ráadásul számos esetben magyar nyelvű felszólalásokban, magyar felszólalókkal, általában magyar üzemi munkásokkal ítéltették el, akik egyben szintén a magyar lakosság hűségéről biztosították a csehszlovák állami és pártvezetést. A forradalom egész időtartama alatt általános jelenség volt az is, hogy a hatalom a magyar nyelvű pártlap, az Új Szó hasábjain magyar munkaközösségekkel mondatta el a magyarországi „ellenforradalommal” kapcsolatos véleményét. A sort október 26- án az érsekújvári Elektrosvit vállalat dolgozóinak a CSKP KB-hez és a kormányhoz intézett nyilatkozata nyitotta meg, amely elítélte a zavargások kezdeményezőit, mint „akik nem lehettek mások, csupán a nép és a népi demokratikus rendszer ellenségei”.14 A lap ezzel egy időben rövid hírt közölt az ógyallai gép- és traktorállomás dolgozóinak állásfoglalásáról is, ezt azonban dokumentummal nem támasztotta alá.15 Ezt október 28-án a kalondai egységes földműves-szövetkezet tagjainak tiltakozó levele követte, amely „a legmélyebb felháborodással” ítélte el „az ellenforradalmi bandák garázdálkodását”,16 majd pedig a következő napokban tucatszám jelentek meg az Új Szóban - akárcsak a cseh és szlovák lapokban is - a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozatok. Az SZLKP KB Irodájának október 29-i ülése határozott a magyarországi szovjetbarát erőknek nyújtandó segítség megszervezéséről is. A Magyarország felé irányuló propaganda irányítása céljából a KB mellett létrehoztak egy propagandaközpontot, amelynek irányítását Lőrincz Gyulára, a Csemadok elnökére bízták, aki tisztségéből adódóan az SZLKP KB-nak is tagja volt. A propagandaközpontban fenntartottak két helyet a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) két képviselőjének is, a Magyarországgal határos délszlovákiai járások pártbizottságai mellett pedig hasonló központokat hoztak létre, ugyancsak a csehszlovák területre átmenekült magyar kommunisták részvételével. Az egyes déli járásokban ezen túlmenően illegális pártszervezeteket is létesítettek azzal a feladattal, hogy kapcsolatot tartsanak a határ menti magyar megyék és járások magyar elvtársaival.17 A határ menti járások és megyék pártszerveinek az „ellenforradalom” alatti és annak leverése utáni együttműködését a két fél később annyira eredményesnek minősítette, hogy az SZLKP KB küldöttsége és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven újjászerveződött magyar állampárt képviselői közötti 1957. május 3-4-i budapesti megbeszélésen megállapodás született az együttműködés intézményesítéséről.18 A Magyarország felé irányuló propagandába bekapcsolták a szlovákiai magyar sajtótermékeket is: az Új Szó és az Új Ifjúság című ifjúsági hetilap október 28-tól kezdődően magyarországi terjesztésre szánt különszámokat jelentetett meg. Amint arról Karol Bacílek szlovákiai első titkár az SZLKP KB Irodájának 1956. december 7-i ülésén beszámolt, november 12-ig az Új Szó 13 kétoldalas és 1 négyoldalas különszámát juttatták át Magyarországra, egyenként 50 ezres példányszámban. Ezen kívül az Új Ifjúság A különkiadásátjuttatták át 20 ezres példányban, a Dolgozó Nő című magazin há-
