Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Szesztay Ádám: Az 1956-os magyar forradalom és a német kisebbség
Az 1956-os magyar forradalom és a német kisebbség 113 Negyedévvel később Kállai Gyula előterjesztést készített a kormány számára a kisebbségpolitika terén jelentkező problémákról. Ebben ugyanazzal a szóhasználattal fogalmazott az összes népcsoport 1956-os szerepéről, mint korábban Wild Frigyes a németekéről: „A nemzetiségek az ellenforradalom21 idején általában hűek maradtak a népi hatalomhoz, többségükben felismerték a nacionalizmusban rejlő veszélyt. Elvétve akadtak csak, akik egyéni sérelmeik orvoslására igyekeztek az eseményeket kihasználni."22 Ez a „délszlávok" és a románok esetében hazugság volt, hiszen a pécsi nyilatkozat és a gyulai független újság épp nem egyéni, hanem közösségi sérelmek orvoslására törekedett. Mint láttuk, a németek esetében is megkérdőjelezhető, hogy csak egyéni sérelmekről lett volna szó a forradalom alatt. Mindamellett politikailag az tekinthető igazán lényegesnek a kormányzati előterjesztésben, hogy a kisebbségi problémák megoldásának indoklásában többek között a felkelés idején a szovjet hatalom iránt tanúsított állítólagos lojalitás is megjelent. Ez azt jelenti, hogy ha a hatalom nem nyilvánítja lojálisnak a kisebbségeket, akkor egyfajta kollektív bűnösség alapján elzárkózott volna problémáik megoldásától. Ez a gondolkodásmód tükröződött abban a cikksorozatban, amelyet a Komárom megyei pártszervek irányítása alatt álló regionális újság, a Komárom Megyei Dolgozók Lapja közölt 1958. február 27-én, március 1-jén és 5-én A mi németkérdésünk címmel. A cikkeket jegyző Gyenes László három dolgot vetett a megyében lakó németek szemére: a Volksbund támogatását a háború alatt, a háború utáni vagyonfosztás viszszarendezésére tett kísérleteket az 1956-os felkelés alatt és az ezt követő „passzivitásukat”, tehát azt, hogy nem mutatták ki nyilvánosan rokonszenvüket a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt iránt. Ugyanakkor elítélte azokat a magyar párttagokat, akik a háborús évekre vagy a németség 1956-os viselkedésére hivatkozva nem akartak németeket felvenni az állampárt helyi szervezeteibe. „A párt a jelenlegi viselkedést nézi, s nem azt, ami a múltban elválasztott bennünket” - foglalta össze Gyenes László a cikksorozat legfőbb üzenetét. A cikk azért is érdekes volt, mert az 1957-es kormány-előterjesztéssel ellentétben úgy fogalmazott, mintha a németségre általában véve a forradalom iránti rokonszenv, a felkelés támogatása lett volna jellemző (ez valószínűleg így is volt), de azért is, mert szóhasználata súrolta a kollektív felelősség terminológiájának határait. Ennek alapján visszamenőleg is értelmezhető az 1957-es Wild Frigyes-interjú és az Ausztria elleni nyilatkozat összefüggése. Az 1956-os forradalom után a Szovjetunió utasításait végrehajtó magyarországi hatalom nem büntette kollektíván a német kisebbséget már csak azért sem, mert erre a németek a forradalom alatt viszonylag kevés okot adtak. Világosan értésre adta azonban, hogy a kollektív felelősség elve érvényben maradt. Azaz bármikor elővehető maradt, csak ezúttal a hatalom nem alkalmazta. Hasonló jelzéseket küldött a hatalom a magyarországi „délszláv” kisebbségnek is, illetve ugyanez történt Romániában és Csehszlovákiában a magyar kisebbség irányában.23 Mindez világosan jelzi, hogy nemcsak egy-egy hivatalnok vagy újságíró túlkapásáról, hanem tudatos hatalmi koncepcióról, a kisebbségeknek címzett fenyegetésről volt szó. A Gyenes-cikk idején már folytak az 1958 őszén elfogadott országos kisebbségpolitikai párthatározat előkészületei. Ennek egyik első tervezetében Benke Valéria és Orbán László úgy írtak a felkelésről, hogy a szovjet megszállás iránti lojalitásukról azonnal a románok és a szlovákok tettek tanúbizonyságot, de később a többiek (a németek és a „délszlávok) is csatlakoztak hozzájuk.24 Ismét teljes hazugságról van szó, hiszen éppen a román lap kiadása a forradalomnak a legkésőbbre datálható nemzetiségi vonatkozá-
