Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Hrbácsek Magdaléna: Regionális ismeretek elmélyítése az irodalom tanításában
Regionális ismeretek elmélyítése az irodalom tanításában 39 polgári öntudattal. Etnikum anyanemzetének európai irányultsága és államának Európa-ellenes irányultsága között. Etnikum két világ között..." Célzatként hivatalos dokumentumainkban is megjelenik az identitástudat kialakítása, megerősítése. Honnan rugaszkodhatunk el mégis? Nemzettudatunk egyértelmű, hazaszeretetünk összetett, találóan: „két világ között” őrlődő... Regionális ismeretek nélkül szinte elképzelhetetlen ez a nevelési folyamat. Tudjuk, ha az identitástudatot erősíteni szeretnénk, földrajzilag szűkíteni kell a teret, míg eljutunk szülőföldünkhöz, településeinkhez, családjainkhoz, melyek hagyományain, szellemi értékein keresztül a hovatartozás-tudat érzését minden túlzott pátosz és romantika nélkül -atrocitásokat kerülve - megerősíthetjük. Azzal is tisztában vagyok, hogy a megközelítés nem egyetlen, de legfontosabb eleme a magyar irodalom lehet. Ezért tartom üdvözlendőnek azokat a törekvéseket, melyeket a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége kifejtett s kifejt. Üdvözlendőek azok a tananyag-fejlesztési törekvések, melyek hagyomány- és népismeretre, kulturális, szellemi hagyatékunk megismerésére és ápolására irányulnak. Olvastam ugyan ezeket a tervezeteket, de nem az én tisztem bemutatni őket, ezért a teljesség igénye nélkül tennék említést csak arról, mely a Toldit úgy tanítja, hogy közben énekről énekre halad népünk szellemi kultúrájában, szűkebb régiójának hon- és népismeretében. Bízom benne, hogy a tervezet publikációként is megjelenik, ötletet adva másoknak is. Üdvözlendő a Kincskeresők című verseny, melynek Szanyi Mária néprajzkutató az ötletgazdája. Sajnálatos viszont az a tény, hogy néprajzi tantervi javaslata a mai napig csak a javaslat szintjén maradt - nem az ő hibájából -, pedig út lehetne a célhož. Jómagam is hasonló - enyhe túlzással - modulokat vittem az irodalomtanításba, így bekerültem azoknak a pedagógusoknak a csapatába, akik a tartalmi reformra várva ugyan, de nem tétlenkedve tették dolgukat, hogy a rájuk bízott tanulókat a hivatalosan deklarált ismeretanyagon felül olyan szellemi vérttel indítsák útra, mely nemzettudatot erősít. Nem titkolt szándékom volt az is, hogy tanulóim ne botorkáljanak önismeret nélkül saját szülőföldjükön, hazájukban. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék - fogódzóként - abból az oktató-nevelő folyamatból, melyben az imént említett célzatok megjelentek. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy ezt egységesíteni nem lehet, hisz minden régiónak más és más a hagyományvilága, viszont ettől válik ez a munka még érdekesebbé, élményszerűbbé. Amit megtehetünk majd, ha a tartalmi reform elérkezik, hogy hivatalosan is órakeretet biztosítunk a regionális ismereteknek akár az irodalom, akár más tantárgyak keretén belül. Az 5. osztályban a népmesék világa szinte kínálja azt a lehetőséget, hogy saját településünk népmesekincsét, népi játékait felelevenítsük, s ha nincs mit átismételni, akkor pedig megtanítsuk, vagy projektum formájában felgyűjtsük, megtanuljuk. A 6. osztályban a népballadák tanítása során kihasználtam azt a lehetőséget, hogy a még nép ajkán élő hazai balladákat is megismerjék a tanulók. Ebben a Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar népballadák című gyűjtemény is nagy segítségünkre volt. A 7. osztályos irodalom a honfoglalástól a 19. sz. végéig próbál képet adni irodalmunk nagyjairól, stílusirányzatokról, nagy korszakokról... Szép, de nagyon igényes ez az ismeretanyag, és persze úgy érzem, hogy a sokat markolás jellemzi a könyvet. Tudjuk, a legnehezebb a múltba vezetés, a 7. osztályos irodalomkönyv pedig csakis erről szól. Ahol lehetett, drámapedagógiai módszert alkalmaztam (persze nem minden mű alkalmas erre, ki kell állnia a dramatizálhatóság próbáját is), cselekedtetéssel tanítót-
