Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Hrbácsek Magdaléna: Regionális ismeretek elmélyítése az irodalom tanításában
Hrbácsek Magdaléna REGIONÁLIS ISMERETEK ELMÉLYÍTÉSE AZ IRODALOM TANÍTÁSÁBAN I. Helyzetkép irodalomtanításunkról ma Mindannyian érezzük az irodalom tantárgy funkcióváltozását, s ebből kifolyólag a rég óhajtott tartalmi reform szükségességét, a szemléletváltás elengedhetetlenségét. 1989 óta 17 év telt már el, ami arra jogosíthatna fel bennünket, hogy felnőttünk, pedig mind a mai napig csak látszatmegoldások láttak napvilágot. Irodalomtanításunkat a kronologikus elrendezés uralja. Néha úgy tűnik, rohanunk az idővel, miközben nem vesszük észre, hogy éppen az idő lehet irodalomtanításunk kerékkötője. Nyomasztóan nagy a műveltségi anyag: gyakorló pedagógusként számomra szinte már elképzelhetetlen, hogy újabb áramlatokat, netán újabb műveket emeljünk be a tartalmi szférába. Tankönyveink általában a teljességet akarják bemutatni. Lineárisan lépegetünk világ- és nemzeti irodalmunk történetén. A kérdés az: képes-e mindezt befogadni az alapiskolás tanuló vagy az érettségire készülő diák, s egyáltalán, akarja-e befogadni azt a jól bevált elemzési sémát, melyet megtanulandó, ezt követően pedig számon kérendő tananyagként tárunk elé? Elébe megy-e jellegével irodalomtanításunk a jelen problémáinak, melyek a ránk bízott tanulókat körülveszik? Elébe megy-e irodalomtanításunk a 21. század problémáinak? Fűzfa Balázs szerint „...a történelmi idő előrehaladtával egyre távolabb esik egymástól a megértendő műalkotások és a befogadók életidejének kódrendszere, vagyis a megértéshez egyre bonyolultabb, időben egyre távolibb jelrendszereket (...) kell elsajátítani. Bizonyos energiaveszteség fölött ez már nem éri meg, ezért radikálisan át kell(ene) alakítani a kánont." (Eső, 2003/3.) Egyáltalán nem azt akarom sugallni, hogy a klasszikus kánont teljes mértékben eltöröljük, hiszen tradíciókra, folytonosságra szükség van, hát még a mi esetünkben! A kisközösségek megtartó ereje a nemzeti kohézió alappillére, viszont tudatában kell lennünk annak, hogy a kánon, mely azoknak a műveknek a korpusza, melyeknek egy adott közösségben értékközvetítő szerepük van, folyamatosan bővül. Nyitottá, rugalmassá kell(ene) válnunk, hogy az újonnan megjelenő műveket, áramlatokat - akár egyetemes magyar, akár szlovákiai magyar, akár világirodalmi tendenciákat mutatnak - rárakjuk az alapra. De hova? Szelektálni kellene, s talán kegyetlenebbül kellene szembenézni az értelmetlen duplicitásokkal. Fölöslegesen sokat foglalkozunk a múlttal, miközben a jelen, s hajói megnézzük, a szlovákiai magyar irodalom is perifériára szorul. Érdemes lenne kitekin
