Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Bárczi Zsófia - Vančoné Kremmer Ildikó: A szlovákiai magyar irodalom oktatásának hatása (helyzetjelentés)
A szlovákiai magyar irodalom oktatásának hatása (helyzetjelentés)27 Rákérdeztünk arra is, hogy a hallgatók véleménye szerint van-e irodalmunknak olyan alkotója, aki határainkon túl is ismert és elismert, s ha van, ki ő. Harmincegyen válaszoltak nemmel, száztizennégyen igennel, huszonöt esetben nem kaptunk választ. Megnevezni azonban azok sem mindnyájan tudtak egy-egy szerzőt, akik igennel válaszoltak, ugyanis nyolcvanhárom esetben hiányzott a nevesítés. A legtöbben Grendel Lajost (ötvenötén), Márai Sándort (huszonhatan), Fábry Zoltánt (huszonketten), Duba Gyulát (tizenegyen) és Tőzsér Árpádot (öten) tartották határainkon túl is ismert szerzőnek. Szerepelt viszont a névsorban Verne Gyula és P. O. Hviezdoslav is. Annak ellenére, hogy a válaszok mennyisége és milyensége egyaránt arra enged következtetni, hogy a szlovákiai magyar irodalom ismertsége a magyar szakos hallgatók körében is rendkívül alacsony, két kérdés esetében a válaszok egyöntetűen igenlőek voltak. A „szükséges-e a szlovákiai magyar irodalmat oktatni középiskolai szinten", százötvennégy igenlő és nyolc nemleges szavazatot kapott, s csak ketten tértek ki a válaszadás elől. Ugyancsak százötvennégyen vélték úgy, hogy szükséges a tárgy egyetemi szintű oktatása (magyar szakos hallgatók esetében), négyen tartották ezt fölöslegesnek, hat esetben nem kaptunk választ. A válaszok között indokként magas arányban szerepeltek az olyan feleletek, melyek az irodalomnak tulajdonított identitásépítő szerepet emelték ki. Az identitásnak, mint tudjuk, számos fajtája létezik. A legalapvetőbb két kategória az Én-azonosság és a Mi-azonosság, s mindkét kategória tovább bontható alcsoportokra. Az Én-azonosság egyéni és személyes identitásra, melyből az első - Jan Assmann elképzelése szerint - „az egyén tudatában kiépült és fenntartott kép az őt mindenki mástól szignifikánsan megkülönböztető vonásokkal’’1, a személyes identitás pedig ezzel szemben „az egyén minden olyan szerepének, tulajdonságának és képességének foglalata, melyek társadalmi betagolódása révén rakódnak rá. Mindkét Énazonosság-típus szociogén és kulturálisan meghatározott, mivel mindkét folyamat, a személyes identitáshoz köthető individualizáció és az egyéni identitást életre hívó szocializáció is kulturálisan kijelölt pályákon zajlik”.2 Kollektív identitáson, azaz a Mi-azonosságon azt a képet értjük, amelyet egy csoport önmagáról fest, s amellyel a tagok azonosulnak. A csoportidentitás jóformán tetszőleges mennyiségű Mi-azonosságfajtára (faji, vallási, nemzeti stb.) osztható. Szemben az énhez köthető önazonosság-tudattal, mely mindig a hús-vér egyén természetes evidenciáira vonatkozik, a kollektív identitás csakis szimbolikusan alakulhat ki, mivel nincs egy kézzelfogható „tárgy”, amelyre vonatkoztatható lenne, a „társadalom teste” kifejezés maga is metaforikus jelentésű. Mindenfajta identitásra érvényes azonban - ismét csak Jan Assmann szerint -, hogy társadalmi konstrukció lévén, kulturális identitásként működik.3 A kollektív identitás egyik fajtája a nemzeti identitás, mely kulturálisan meghatározott, többkomponensű képződmény. A nemzeti azonosságtudat különböző alkotóelemei közül a történelmi tudat, a nemzeti önkép, valamint a nyelvhasználati és művelődési szokások az első helyen szerepelnek. Az irodalom mint az írásbeli kultúra része a fentiek értelmében tehát valamilyen módon eleve beépül csoport-, vagy ha úgy tetszik, nemzeti identitásunkba, melynek formálására különösen azok a szövegek alkalmasak, amelyek a nemzeti önazonosság valamely komponensét tudatosan tematizálják, azaz irodalmi fikcióba ágyazva mondják el a közösségnek azt, amit önmagáról tudnia kell. Ekként nemcsak bekapcsolódnak az önmagunkról festett kép kialakításába, hanem szövegszerű létmódjuknak köszönhetően rendszeresen szembesítenek is minket ezzel a képpel; az emlékezésen keresztül
