Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Dusík Anikó: Jelenlét és kanonizáció
Jelenlét és kanonizáció 21 az Új magyar irodalmi lexikonban hiába keresnénk. A szerzőt 2005-ben megjelent önálló elbeszéléskötete és az említett válogatásban való megjelenése emeli pozícióba. * Bár a generációhoz való hozzárendelhetőség mint kritérium egyre inkább háttérbe szorul az alkotók, művek kapcsolódási pontjainak keresésekor, a lexikonok (és nemcsak a lexikonok) előállítási stratégiáját az életkorként megadható generáció fogalma mégis determinálja (deformálja?). Az Új magyar irodalmi lexikon 2000-es, második, javított, bővített kiadása pl. a 60-as, 70-es évek elején született szlovákiai magyar szerzőket még nem regisztrálja, annak ellenére, hogy az 1997-es, A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona java részüket önálló szócikkben említi. Némileg kizökkentve az eddig a prózára koncentrált figyelmet, példaként hozzuk fel Csehy Zoltánt, akinek első verseskötete, a Nút, 1993-ban jelent meg, és sejteni lehetett, hogy megjelenése a tartóssá váló jelenlét ígéretének hordozója. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona már szerzőként említi, de Csehy az Új magyar irodalmi lexikon javított, bővített kiadásában sem szerepel. Nyilvánvaló, hogy a lexikonok esetében elsődlegesen a történetiség elve dominál, de mintha lexikonról lexikonra módosulnának a beemelés szempontjai. Ebben a tekintetben A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona aktív beemelői stratégiát érvényesít, ami esetenként a megjelenés és a jelenlét közötti határok elmosásával, elmosódásával fenyeget, míg az Új magyar irodalmi lexikon konzervatívabb (de ez a „konzervativizmus" sem garanciája annak, hogy a megjelenés és jelenlét közötti határ nem mosódhat el). Az Új magyar irodalmi lexikon 1994-es és 2000-es kiadásai közötti eltérés (a bővítés) néhány - e célból vizsgált - szlovákiai magyar szerző esetében csak a már 1994- ben szócikként szerepeltetett szerzőkkel kapcsolatos információk kiegészítését jelenti. Ezt példázza a Talamon Alfonzról írt szócikk is. Az 1994-es első kiadáshoz képest a 2000-es verzió életrajzi és bibliográfiai adatokkal bővült, de ez 12 sor; ha a megjelenés-jelenlét súlyát a szócikk terjedelmével - is - mérjük, Talamont 2000-ben is pl. Hodossy Gyula (18 sor) vagy Varga Imre (32 sor) mögé sorolja. Ha összehasonlításképpen megnézzük A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonát, akkor láthatjuk, hogy a szócikkek terjedelemben megnyilvánuló súlya itt is hasonló. A Talamon-szócikk terjedelme 23 sor, a Hodossy-szócikk 30, a Varga Imre munkásságát bemutató szócikk viszont már 75 sor terjedelmű. Feltehetjük a kérdést, milyen szerepük van a lexikonoknak az irodalomról alakuló kép formálásában és milyen mértékben tekinthető referenciaértékűnek a szöveg, vagy mit tudunk kezdeni a kritériumok viszonylagos tisztázatlanságával, esetenkénti irodalmon kívüliségével? A kérdés azért is fontos, mert a lexikonok a rögzült kánon tükrözésében is szerepet játszanak. A jelenlegi szerkesztési elveket figyelembe véve a szócikkekből eddig hiányzó szerzőknek minden esélyük megvan arra, hogy előbb vagy utóbb szócikké érnek, mivel a lexikonok (és összefoglaló irodalomtörténetek esetében) az idő begyűjtő szerepet játszik, és haladtával a szelekciós tendenciák javarészt felfüggesztődnek. Ha összevetjük a Sturm által megnevezett - „általában jelentős” - szerzők listáját A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona és az Új magyar irodalmi lexikon szócikkeivel, akkor láthatóvá válik, hogy a lexikonokból való kimaradás, a meg nem jelenés oka elsősorban a generációs határvonal. Ti. feltételezhetően azok a szerzők hiányoznak,
