Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Dusík Anikó: Jelenlét és kanonizáció
Dusík Anikó JELENLET ES KANONIZACIO Megjelenés, jelenlét, kanonizáció. Hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz ezek a fogalmak? Milyen módon feltételezhetik egymást? A megjelenés ugyan mindenkori feltétele, alapja a jelenlétnek, de jelenlétté - a közbeszéd alakításának, befolyásolásának értelmében - csupán e megjelenés ismétlődése és/vagy a megjelenés súlya teszi. A jelenlétté válás - a közbeszédbe kerülés - az a lépcsőfok, amelyre fel kell lépni ahhoz, hogy a kánon, egy akármilyen kánon alakításában játszott szerep kérdése egyáltalán felmerülhessen. Hol van a határ a folyamatként zajló irodalmi közbeszéd és a kiadványokban rögzített, a kánont is közvetítő irodalomtörténet között? Létezik-e egyáltalán az országhatárok fölé emelt egy magyar irodalom, létezik-e olyan kritériumrendszer, olvasásmód, amely ennek kialakítására, rögzítésére képes? S ha létezik egységes magyar irodalom, történet, kánon, mintasor, akkor annak mindenki, aki a szlovákiai (csehszlovákiai vagy erdélyi vagy vajdasági...) magyar irodalomtörténetben vagy kánonban vagy mintasorban súllyal megjelenik, jelenlevő része-e? Nyomon követhető-e az egységesítő szemléletmód következetes megjelenítése a különféle (jelen esetben szándékosan esetlegesen megválasztott) kiadványokban? Milyen mértékben kompatibilis az irodalom, az irodalom szereplőinek megítélése? Induljunk ki pl. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995 című kiadványból. A Madách-Posonium 1997-ben megjelentetett lexikona minél teljesebb áttekintést kíván nyújtani, s az előszót író Fonod Zoltán arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a kiadvány szerkezetében az Új magyar irodalmi lexikont követi (6.). Majd 400 oldalon, 1200 címszóban ismerkedhetünk a szlovákiai magyar irodalom eredményeivel, bár kérdéses, hogy valóban pontos-e a könyveimként feltüntetett irodalmi lexikon meghatározás, hiszen pl. rögtön az A betűs szócikkek legelején (11.) Agócs Józsefről a következőket olvashatjuk: „Agócs József (Rakottyás, 1914. máj. 3.): pásztor juhász, népi fúvóshangszer-készítő. Hangszerei szlovákiai múzeumokban (Rimaszombat, Léva, Turócszentmárton. Po., Besztercebánya) és magántulajdonban vannak.” Az előszóban a lexikon anyagáról Fonod a következőket írja „felvettük a társművészetekről (képzőművészet, zenetudomány, népművészet) szóló alapvető tájékoztatást" (6.) - de akkor vajon nem félrevezető-e a kiadványcím? Vagy másképp: az irodalomról teljesen tájékoztatnak, a társművészetekről alapszinten? De mit jelent a teljesség igénye, és mit az alapszint? Teljesség-e, ha mindenkit megemlítünk, aki nyomtatásban megjelent, s ha még sincs „bent” mindenki, mert bizonyos szintig működik a minőség szelekciós elve, akkor miért kell az így fennmaradó teret társművészetekkel betölteni? A kritériumok bizonytalansága és a határok elmosódása senki számára nem jár haszonnal. Vizsgált témánk szempontjából azonban igazoltnak látszik a megjelenés, je-
