Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
A romániai magyar elit generációs csoportjainak integrációs viszonyrendszere 59 4.5. A nyolcvanas évek általam disszidensnek nevezett csoportosulásai eleve a szocializmus és a román nemzetépftés rendszerkritikájára törekedtek. Az előbbi, illetve a romániai konkrét hatalmi helyzet kritikáját adta Molnár Gusztáv az Anglia, Ó Anglia c. munkájában, ahol a kollíziós helyzet, a despotikus hatalom és az autonóm társadalom konfliktusának értelmezési modelljét dolgozta ki.53 A román nemzetiségpolitika és nemzetépftés kritikájaként pedig Tóth Sándornál jelenik meg, majd általánossá vált a kizárólagosságra épülő román nacionalizmus tétele, a késői nemzetállam-építésből adódó társadalmi és ideológiai anomáliák bemutatása.54 Az Ellenpontok, a Limes, a Kiáltó Szó körül szervezkedő romániai magyar kisebbségi értelmiségi csoportok társadalmireform-képe a magyarországi jóval nagyobb hatókörű ellenzéki programoknál lényegesen szűkebb volt. Az országos politikai és gazdasági, társadalmi reformelgondolások helyett külpolitikai összefüggések és a nemzetiségpolitikai kívánalmak álltak a középpontjában. A romániai nem kizárólag etnikai viszonyokra való reflektálást azonban lehatárolta, hogy a többségi oldalról még a szerény magyar kisebbségi csoportokhoz hasonló disszidens programok sem léteztek. 5. A Magyarországhoz való viszony változása 5.1. A húszas években az elszakadt magyarság önképében központi helyen a történeti Magyarország, Szent István birodalma állt. Az új és a régi Magyarországhoz való viszonyt több vonatkozásban is meg kellett fogalmazni. Legmarkánsabban az önálló erdélyi regionális és intézményi különállás újrakonstruálására került sor. Ezen belül a Trianonhoz vezető út egyik okát épp abban látták, hogy 1876-ban felszámolták az intézményes székely és a szász különállást is, és Magyarországon belül elhanyagolták az erdélyi-székelyföldi regionális fejlesztést, az erdélyi nemzetiségi kérdést.55 A húszas évek magyarországi politikájával szemben két vonatkozásban volt kritikus a romániai magyar elit. Egyrészt a revíziós propaganda és kalandorakciók beszüntetését kérték már az évtized elején.56 Másrészt a zsidókérdésben értetlenül álltak a magyarországi fejlemények előtt.57 Majd a harmincas évekre Erdélyben is kialakul a magyar zsidók leválásával kapcsolatos nézetrendszer.58 Mindettől függetlenül a húszas évek romániai magyar politikai elitjének a legfontosabb vonatkoztatási pont Bethlen István és a budapesti kormányzat volt. Terminológiájukban mint az „illetékes tényező" szerepelt. A budapesti terminológiában pedig a romániai magyarságra vonatkozó politizálás (mai értelemben vett magyarságpolitika) mint a „Keleti Akció” jelent meg. A romániai magyar politikai vezetők kiválasztásában is döntő szerepet játszott az 1918 előtti közigazgatási-politikai pozíció (br. Jósika Samu, az OMP első elnöke előbb a magyar felsőház utolsó elnöke volt; Ugrón István, az OMP második elnöke az Osztrák-Magyar Monarchia volt szentpétervári nagykövete a legmagasabb rangú Romániában maradt magyar diplomata; Grandpierre Emil pedig az 53 Molnár Gusztáv: Ó Anglia, Anglia... Esszé az angol forradalomról. Bukarest, Kriterion, 1984. 54 Lázár György [Tóth Sándor]: Erdélyi jelentés II. Párizs, Párizsi Magyar Füzetek, 1987. 55 Pl. Gyárfás Elemér: Erdélyi problémák 1903-1923. Kolozsvár, Erdélyi Irodalmi Társaság, 1923. A szász Universitast is átalakítják, de az továbbra is külön intézmény marad. 56 Bárdi Nándor: A Keleti Akció. Regio, 1995. 3. sz. 96-97. p. 57 Ligeti Ernő: Erdély vallatása. Cluj-Kolozsvár, 1922; Weiss Sándor: Igazi kereszténység, zsidóság és erdélyi magyar politika. Napkelet, 1922. 1. sz. 6-9. p.; Dósa Endre: Magyarság és zsidóság. Napkelet, 1922. 2. sz. 95-96. p. 58 Horváth Sz. Ferenc: Az Erdélyi Lapok ideológiája 1932-1940. Regio, 2004. 3. sz. 103-141. p.
