Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
A romániai magyar elit generációs csoportjainak integrációs viszonyrendszere 57 megvalósításával, majd a hatvanas években az iparosítással és a városok átalakulásával járt. Mindez a szocialista modernizáció homogenizációs politikájaként értelmezhető. Ebben előbb az MNSZ, majd a Magyar Autonóm Tartomány, illetve az új szocialista elit kitermelésében kulcsfontosságú Bolyai Egyetem jelentette a lenini nemzetiségi politika megvalósulását.47 48 E politika lényege, hogy az adott kulturális közösség nemzetiségi jogait akkor lehet elismerni és valóra váltani, ha annak vezetése is kommunista kézben van. Az adott nemzeti, nemzetiségi csoporthoz tartozó kommunistákat pedig a demokratikus centralizmus elve alapján a pártfegyelem kötelezi a központ utasításainak végrehajtására. Leegyszerűsítve ez a nemzetiségpolitika a nyelvi jogok és a nemzetiségi diszkriminációmentesség biztosításán alapult. Az ötvenes években a bukaresti pártvezetés számára több okból is megfelelt ez a helyzet. Egyrészt a párton belüli változóban levő, de - különösen az illegalisták körében még mindig jelentős - magyar, zsidó számarány és befolyás miatt. Másrészt az ország magyarok lakta területein a kollektivizálás magyar nyelven való megvalósítása nem okozott nemzeti konfliktust, megmaradtak a helyi keretek között. Harmadrészt a sztálini nemzetiségpolitika folyományaként javasolták Moszkvában a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását. Ez a helyzet azonban 1956-1960 között megváltozott. Legnagyobb hatása a szovjet csapatok és tanácsadók kivonásának volt, ami után a román pártvezetés az addigi döntéseknél önállóbb döntéseket hozott. A második elem is a Szovjetunióhoz kapcsolható. Pontosabban ahhoz, hogy a XX. kongresszus után Románia nem indult el a desztalinizáció útján, hanem az önállóság jegyében az ötvenes évek fejlesztés- és homogenizációs politikája folytatódott. Ennek hátterében az államépítés szükségletei (a lemaradás csökkentése) és a Gh. Gheorghiu-Dej vezette sztálinista pártvezetés egyeduralmának folyamatossága állt. A harmadik elem pedig az önállóság hozta új legitimáció és a homogenizációs politika folytatásából adódott: nevezetesen, hogy már nemcsak szocialista, hanem ezzel párhuzamosan nemzeti homogenizációról is beszélhetünk. Ennek hátterében a romániai magyar baloldal 1956-1957-es fellépése, illetve az erre adott bukaresti válasz, Románia magyarságpolitikájának 1956-1960 közötti átalakulása állt. A MAT és a Bolyai Egyetem kapcsán kiderült, hogy a nemzeti azonosságtudat fenntartásához nem elegendő pusztán a nyelvhasználat. Az utóbbit biztosító intézményrendszer működése során önálló fejlesztési alternatívákat termelt ki. A saját kulturális hagyományok ápolása elválaszthatatlan az anyaországban végbemenő változásoktól. A magyar kisebbségi elit útkeresésének második eleme a XX. kongreszszus utáni magyarországi desztalinizációhoz kapcsolódik, amely a román kommunista mozgalomban csak a felvetés szintjéig jutott el. Az 1956-os magyarországi események romániai magyar fogadtatása pedig nyilvánvalóvá tette a román pártvezetés számára, hogy a magyar nyelvű önálló intézményrendszer akár biztonságpolitikai tényező' is lehet.TM Ennek az intézményi szegregációnak a megszüntetése (intézmény-összevonás) azonban nemzeti homogenizációt is jelentett és szakítást a lenini-sztálini nemzetiség47 Tóth Sándor: A szókimondás optimuma mint történelmi kategória. Egy kisebbségi dokumentum 1954-1955-ből. 4 Hét, 1998. 45. sz. 9-10. p. A Bolyai Egyetem történetéről lásd Erdély magyar egyeteme /-//. Dokumentumok I. 1944-1945, II. 1944-1949. Vál., sajtó alá rendezte Lázok János-Vincze Gábor, bev. Vincze Gábor. Marosvásárhely, Custos-Mentor, 1995, 1998. 48 A MAT, a magyar kisebbségi elit és romániai magyarságpolitikájának változásáról az ötvenes évek második felében lásd Autonóm magyarok? Székelyföld változása az „ötvenes" években. Csíkszereda, Pro- Print Könyvkiadó, 2005. Ebből a szempontból különösen fontosak Stefano Bottoninak a kötetben megjelent tanulmányai.
