Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
Integrálódó kisebbség? 401 miatt, minthogy „a szocializmus építésének feltételei országonként eltérőek”, de legfőképpen amiatt, mert „ez bátorítaná az Intézetnek azt a hajlamát, hogy a Magyar Népköztársaság felé forduljon, és ne Bukarest felé, mint kulturális központ” irányába.62 Eszerint a központ által a perifériára gyakorolt, a „haza” iránti elkötelezettség bizonyítékát kívánó állandó nyomás kontextusában még egy olyan „technikai" jellegű kérdés, mint egy tiltott doktrínák vagy nem megfelelő nemzeti érzések terjesztésével nem vádolható orvosi szakkönyv behozatala is lehetetlenné vált. Ebből a szemszögből, amint a teremben tartózkodó aktivisták egyike kijelentette, a Budapestről származó napilapok olvasása nem más, mint „a kulturális szeparatizmus egyik formája”.63 Mindazonáltal nem lenne helytálló megtagadni a MAT magyar ügyvivőitől egy olyan nemzeti identitást, amely az általuk betöltött centrum és periféria közötti közvetítői szerephez kötődik. A Tartományi Bizottság legalább két témában ismételten fellépett azért, hogy megvédje a lakosság egy részének sajátos nemzeti érdekeit: az etnikai kvóták és a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartásának kérdésében. A Tartományi Bizottság iratai 1955-től kezdődően jelentősen növekvő érdeklődést mutatnak a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban, párhuzamosan a Központi Bizottság által a MAT-ban elrendelt ellenőrzéssel és a Bukarestről jövő nyomások kezdetével, amelyek arra irányultak, hogy a magyar lakosság fogadja el a teljes kétnyelvűség modelljét. A MAT hatalmi szerveinek etnikai összetételéről szóló 1957 márciusában ismertetett jelentés (amelynek adatait azonban 1956 folyamán gyűjtötték) érintette magát a képzés területét is, és súlyos szemrehányásokat tartalmazott a központi hatalommal szemben. A legérzékenyebb pontot a szakiskolák helyzete képezte, amelyeket a munkásarisztokrácia képzésére szántak, akiknek az ipari szektor terjeszkedése szerény, de biztos létalapot biztosított. A jelentésből kitűnik, hogy a magyar szakiskolák száma éppen a MAT fennállásának éveiben szenvedte el a legdrasztikusabb és legindokolatlanabb csökkenést. Az alábbi táblázatban az 1950-ről és 1956-ról szolgáltatott adatokat láthatjuk.64 Szakiskolák 1950 1956 Eltérés Magyar 27 11-16 Román 5 4-1 Vegyes 14 13-1 Összesen 46 28-18 Ezen felül az 1956/57-es tanévben a tartomány szakközépiskoláiba az előző évhez képest 293 tanulóval kevesebbet vettek fel. A jelentés nem mulasztotta el aláhúzni, hogy a leépített helyek közül legalább 273 a magyar tannyelvű iskolákhoz vagy magyar tagozatokhoz tartozott. Miközben 1949-ben és 1950-ben a szakiskolákban a magyarok százalékos aránya a 85%-ot is elérte, hét évvel később az újonnan felvettek 72%-a volt magyar és 28%-a román. „Az arány nem kiegyensúlyozott”65 - vonta le a következtetést a jelentés. A magyar hivatalnokok gyakran azt a technikát alkalmazták, hogy nemzetiségi követeléseket osztályérdekek köntösébe öltöztetve fogalmaztak meg. A már idézett jelentés a diszkrimináció egy másik példáját is felhozta: a marosvásárhelyi 1- es számú szakmunkás-képző intézetben 1956 szeptemberében a magyar tagozaton 62 Uo. 55. f. 63 Uo. 57. f. 64 A táblázat forrása: ANDJM, fond 1134, dós. 173/1957, 207. f. 65 Uo. 208. f.
