Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
402 Stefano Bottoni rendelkezésre álló 106 helyre 509 tanuló jelentkezett, akik közül sokan nem tudtak beiratkozni, noha marosvásárhelyi születésűek voltak, lakóhelyük is itt volt és munkáscsaládból is származtak. Eltérő volt azonban a helyzet a román tagozat számára fenntartott 25 hely esetén, amelyeket csak nehezen sikerült betölteni 18 vidékről vagy egyenesen más tartományokból származó nem munkásszármazású tanulónak köszönhetően.66 Bár nem vádolták meg nyilvánosan a helyi kisebbséget azzal, hogy diszkriminálnák a MAT „címzett nemzetét”, a jegyzéket összeállító magyar hivatalnokok alig palástoltan kihívó hangvételt használtak, amely a központ-periféria viszonyban mindenképpen szokatlannak számított. A „haladó hagyományok ápolása” mint védekezési ideológia 1955-1956-tól kezdve a helyi szervek arra törekedtek, hogy olyan kulturális politikát folytassanak, amelyet egy kódolt formában megfogalmazott ideológiai fortéllyal legitimáltak: a haladó hagyományok ápolása.67 Mit jelentett a „haladó hagyományok” ápolása egy olyan területen, amely közel ezer évig Magyarországhoz, a magyar kultúrához és történelemhez tartozott, és amelyben a számszerűleg gyenge román elem sosem játszott aktív szerepet? Egyszerűen egy kizáró jellegű nemzeti emlékezet újratételezését jelentette, amely új rátété lezést egy ideológiai hézag kihasználásával oldottak meg: a „nemzeti” fogalmat a politikailag korrekt „haladás" fogalmával helyettesítették. A hagyományok és a nemzeti múlt újrafelfedezése elsősorban az értelmiség tevékenységéhez köthető. Az 1944-1945 közötti autonomista tanok támogatásáért kapott hároméves börtönbüntetést letöltő, és nemrég visszatért igen befolyásos Balogh Edgár 1956. október 19-én az Utunk című folyóiratban egy olyan cikket közöl, amely bár a Honunk e hazában címet viseli, nyíltan felvetette a magyar gimnáziumokban is zajló múltfelejtés problémáját, miszerint a gimnáziumok tanulóit a helyi hagyományokkal szembeni megvetésre vagy közömbösségre nevelték olyan tanárok, akik „a pápánál is pápistábbak akarnak lenni".68 Ennek a felszólításnak erőteljes visszhangja volt a MAT-ban is. A magyar forradalmat követő hetekben a helyi hatóságok, felmérve a budapesti felkeléssel szimpatizáló közhangulatot és ebből fakadó politikai kihívást, egy sor szimbolikus engedménnyel válaszoltak a nemzeti kérdések terén. Megalapításának 400. évfordulójára Marosvásárhely legnagyobb presztízsű gimnáziuma, az 1948-ban államosított és 1952-ben „Ranghetz József Középiskolának”69 átnevezett volt Református Kollégium 1956 novemberében egy fényűző ünnepség során Bolyai Farkas nevét kapja, aki amellett, hogy Bolyai János matematikus apja, a 19. századi Marosvásárhely kulturális életének egyik kulcsszereplője és a Református Kollégium matematikatanára volt. Ugyanezekben a hónapokban, 1956-1957 fordulóján könyvek jelentek meg a nyelvújításban jelentős szerepet játszott Aranka Györgyről, Budai Nagy Antal parasztvezérről és Arany Jánosról.70 66 Uo. 209. f. 67 Az OGYI Társadalomtudományi Tanszékének a működéséről készített és fent idézett jelentésben is világosan megfogalmazódik a magyar kulturális hagyományok megőrzésének szükségessége. Uo. 210. f. 68 Balogh Edgár: Honunk e hazában, Utunk, 1956. október 19. 69 Az aradi születésű Ranghetz József illegális kommunista vezető volt; 1945-től 1952-ben bekövetkezett haláláig a KB tagja volt. 70 ANDJM, fond 1134, dós. 173/1957, 210. f.
