Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
400 Stefano Bottoni magyar pártvezetők zömének látens magyar identitása volt. Viszonyuk az „anyaországhoz”, vagy legalábbis ahhoz, ami 1949-től a Magyar Népköztársaság nevet viselte, remek lakmuszpapír azokról a belső konfliktusokról, amelyek olyan embereket gyötörtek, akik távolról sem voltak „identitás nélküliek" és hazátlan emberek, hanem éppenséggel több egymással nehezen egyeztethető kötelezettség (az ideológia, a nemzeti érzés, a lakosság és a központ elvárásai) közé szorulnak. Emlékirataiban Rákosi Mátyás egy olyan epizódról számol be, amely mind a magyar kisebbség integrációjának befejezetlen jellege szempontjából, mind a Bukarest által a MAT magyar hatóságainak engedélyezett szűk manőverezési lehetőségei szempontjából igen jelentős. 1955 decemberében az RMP II. Kongresszusának alkalmából Bukarestbe érkezvén Rákosinak alkalma nyílt megismerkedni egy sztahanovista bányászokból és magyar káderekből álló Zsil-völgyi delegációval. Elbeszélgetve velük nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy a román nyelvtudásuk annyira gyenge volt, hogy semmit sem értettek a teremben elhangzott beszédekből, és csak a másnapi Előre (a bukaresti magyar nyelvű napilap) összefoglalójának elolvasása után tudták meg, mit is hallottak előzőleg. Csupor Lajost később bemutatták Rákosinak is. Csupor bevallotta neki, hogy még sosem látogatta meg Magyarországot, mert a Német Demokratikus Köztársaságba és Csehszlovákiába való hivatalos utazásai alkalmából a román hatóságok Magyarországra csak tranzitvízumot állítottak ki. Tapasztalva, hogy Csupor igen kevéssé informált a magyar valóságról, Rákosi intézkedett, hogy hívják meg Budapestre. 1956 nyarán a magyar nagykövetség értesítette a budapesti kormányt, hogy a román kormány által tudomásukra hozott információk szerint ahhoz, hogy fogadhassák, nem elégséges a magyar hatóságok belépési vízuma, hanem szükség van a magyar kormány hivatalos meghívójára. Emlékezve a román hatóságoknak a belügyekbe való beavatkozással kapcsolatos túlérzékenységére, Rákosi és a magyar kormány elállt a meghívástól.60 Csupor csak 1958 végén utazhatott Magyarországra egy mindkét állambiztonsági szolgálat által alaposan ellenőrzött kétszáz fős delegáció élén. A budapesti hatóságok a diplomáciai csatornákon keresztül folyamatosan kapcsolatba próbáltak kerülni az erdélyi magyar politikai és kulturális elittel. A különböző csoportosulások reakciója 1954 és különösen a magyar forradalom után eltérően alakult: miközben a nómenklatúra képviselői a lehető legnagyobb lojalitással viszonyultak saját államukhoz és nem engedtek meg maguknak semmilyen nyílt kritikát a magyar diplomácia előtt, ugyanez nem mondható el a kultúra világáról. A kinyilatkoztatott magyar hazafiság (hűség a román államhoz a magyar identitás megőrzése mellett) belső és kellemetlen „kettőssége” kiviláglott a vezető rétegen belüli beszélgetésekből is. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Társadalomtudományi Tanszéke által 1955-ben elért eredményeket tárgyalva a Tartományi Bizottság egy látszólag másodrendű, de a hazafiság szimbolikus dimenziója szempontjából központi jelentőséggel bíró kérdést vetett fel: az orvosi tankönyvek Magyarországról való behozatalának kérdését. Érzékelve azt, hogy hiányoznak a román tankönyvek magyar fordításai, és hogy sok diák nem' ismeri eléggé az ország hivatalos nyelvét, Andrásovszki rektor kérte, hogy hozzanak be tankönyveket a szomszédos Magyarországról.61 A Csupor által is támogatott Kovács György író és KV-tag elutasította a javaslatot „tévessége” 60 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940-1956. II. köt. Budapest, Napvilág Kiadó, 1997, 991. p. 61 ANDJM, fond 1134, dós. 143/1956, 47-50. f. Marosvásárhely, 1956. január 20. A tartományi büró ülésének jegyzőkönyve. Napirenden: Az OGYI Társadalomtudományi Tanszékének tevékenységéről szóló jelentés és társjelentés vitatása.
