Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
396 Stefano Bottoni A MAT nómenklatúrája összetett szerepet játszott a román sztálinizmus hatalmi mezőjében. Elsősorban hatékony ellenőrző és főleg önellenőrző szerepet töltötte be. 1952 szeptemberében és októberében, néhány héttel beiktatása után a Tartományi Bizottság gyűlések sorát hívta össze, amelyeket annak szenteltek, hogy megtárgyalják az apparátus új vezetőinek, az első titkárnak, négy helyettesének és a tartományi tanácselnöknek a politikai nézeteit és személyiségét. A jelenlévőknek az volt a feladatuk, hogy szóra emelkedjenek, és véleményt mondjanak a vezetők politikai tevékenységéről, ideológiai felkészültségéről, valamint jelleméről. Csupor Lajost, a MAT első titkárát például 1952. szeptember 11-én a Politikai Bizottság egyik operatív ülésén „értékelték ki”. Az iparfelelős, aki még 1948-49-ből, a bukaresti pártiskolából ismerte őt, „harcos, fegyelmezett és határozott elvtársként”48 jellemezte, aki mindig terepen van és akitől nagyon félnek. Több párttársa is két jellemhibát emelt is: azt, hogy „kevéssé elkötelezett a tanulás iránt, amellyel ideológiai színvonalát javíthatná”, és mindenekelőtt idegességét. „Néhány elvtárs azt mondja, hogy Csupor elvtársnak diktatórikus hozzáállása volt”,49 jegyezte meg a mezőgazdasági felelős Kapusi József. Amint azt a pártvezetők magatartási kódexe előírta, Csupornak meg kellett köszönnie a megfogalmazott megjegyzéseket, elismerve, hogy követett el hibákat, aminek oka „a politikai szint emelése fontosságának alábecsülése, az elhamarkodottság és az idegesség”50 volt. Ugyanakkor Csupor gyakori utalásai Marosvásárhely javíthatatlanul kispolgári jellegére is jól illeszkednek az ötvenes évek hivatalos propagandáját uraló toposzba. A kommunista élharcosokat/aktivistákat felszólították, hogy ne engedjék magukat megfertőzni egy kis központ lustasága, jámbor gondtalansága által, amelyben lehetetlen volt megőrizni egy titkot. Ahol a tisztviselőkből, kisiparosok, kereskedők által alkotott kiterjedt polgári osztály erős társasági hálózatai nemcsak hogy eltüntetni, hanem egyenesen integrálni (vagy még inkább „korrumpálni”) voltak hajlamosak mindazokat, akiknek ezen hálózatok és osztályok felszámolása volt a feladatuk. Az önkritika és az önvizsgálat mellett az ötvenes évek politikai liturgiájában központi szerepet szántak a „konfirmálási” (megerősítő) ceremóniáknak, amelyeknek a pártba felvett tagjelölteknek kellett alávetniük magukat. Ezek egy előzetesen megállapított merev séma szerint zajlottak, és jelentős logisztikai erőfeszítést jelentett az apparátusnak is, mivel tartományi szinten minden egyes „konfirmálás” az első titkár vagy valamelyik helyettesének jelenlétét igényelte. A jelöltet a hovatartozás szerinti járási központba vezették, ahol a Tartományi Bizottság és a helyi előkelőségek jelenlétében felolvasták a jelölt politikai és erkölcsi magatartásáról készített jelentést, amely kiterjedt az illető magánéletére, például a családerkölcsre is. Végezetül kérdéseket intéztek a jelölthöz a lehető legváltozatosabb témákról. Az alább bemutatott példákat az udvarhelyi járásban 1955-ben lebonyolított „konfirmálási ülésekből” merítettük. Egy földművestől, aki rövid ideje lépett be a termelőszövetkezetbe, előbb az idealista filozófiáról kérték ki a véleményét, majd megkérdezték, milyen kapcsolatban áll az 1946-ban a sorozás elől Magyarországra menekült testvérével, és végül mivel magyarázza azt, hogy elbizakodott.51 Még érdekesebbek azok a kérdések, amelyeket a je48 ANDJM, fond 1134, dós. 43/1952, 272. f. Marosvásárhely, 1952. szeptember 11. A tartományi büró ülésének jegyzőkönyve. Napirenden: Csupor Lajos elvtárs tevékenységének értékelése. 49 Uo. 273. f. 50 Uo. 275. f. 51 ANDJM, fond 1134, dós. 118/1955, 208. f.
