Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
Érdekvédelem és pártpolitika 351 A kisebbségi jogok nemzetközi szavatolása Az MNSZ hivatalos álláspontja egyértelmű volt ebben a kérdésben. Elutasították az első világháború után elfogadott kisebbségvédelmi szerződésekhez hasonló újabb nemzetközi garanciákat, a nemzetiségi jogegyenlőség egyedüli nagyhatalmi szavatolását csak a Szovjetuniótól várták. Marxista meggyőződéssel vallották, hogy míg az „imperialista nagyhatalmak” Erdély hovatartozását, következésképpen a nemzetiségi kérdés rendezését önző érdekeiknek rendelték alá, addig az „elnyomott erdélyi magyarság” számára a Vörös Hadsereg hozta el a szabadságot. A Szovjetunió példát mutatott arra, hogy „a nemzetiségi kérdés egyszer s mindenkorra való megoldása egyedül a szocialista társadalomban lehetséges".43 Ebben a kontextusban értelmezhető a Groza-Sztálin táviratváltására való utalás. A táviratváltás az első időszakban az MNSZ észak-erdélyi politikusai számára hasonló hivatkozási pontként működött, mint - a két világháború közötti magyar politikai elit esetében - a gyulafehérvári határozatok vagy a kisebbségi szerződés klauzulái. Tegyük hozzá, hogy épp olyan eredménytelenül hivatkoztak rá, mint a két világháború között. Kolozsvár magyar lakossága már egy-két nappal korábban a román közigazgatás viszszatérésének ünneplésére megszervezett március 13-i Fő téri nagygyűlés előtt tudomást szerzett a távirat létezéséről.44 Az aznapi kolozsvári miniszterelnökségi ülésen felszólaló Visinszkij külügyi népbiztoshelyettes - a nap jelentőségét méltató szavai mellett - utalt a Groza-Sztálin táviratváltásra, amellyel - nézete szerint - a román kormány „hitet fogadott a nemzetiségek egyenjogúságának elve mellett”.45 Az értekezletre meghívott magyar politikusok és egyházfők ezek után úgy értelmezték a táviratot, hogy az erdélyi magyarság jogállásának rendezése során továbbra is számíthatnak a Szovjetunió támogatására. A táviratváltásra úgy tekintettek, mint a nemzetiségi jogokat garantáló nemzetközi szerződésre.46 Az MNSZ Észak-Erdélyi Alközpontja erre alapozva - az 1945. március 24- én kelt memorandumában - a kormány felé éppen a táviratváltásra hivatkozva lépett fel az anyanyelvhasználat teljes körű biztosításának igényével. Az Észak-Erdélyi Alközpont megállapítása értelmében az „ezekbe a dokumentumokba foglalt garancia, amely dokumentumok, nemzetközi szerződések (sic!), a továbbiakban is hivatalos nyelvként biztosítják a nemzetiségek anyanyelvhasználati jogát”.47 Természetesen a táviratváltás nem tekinthető jogforrásnak. Legfeljebb nyomásgyakorló eszközként lehetett volna felhasználni a kormánnyal folytatott tárgyalások alkalmával, amelyet - eddigi kutatásaink alapján - az MNSZ politikusai nem alkalmaztak. 43 Demeter János nyilatkozata a nemzetiségi kérdésről szóló könyvének megjelenése kapcsán. Világosság, 1945. március 25. 44 „...az új kormány [...] Erdély területén a kívánatos csendért és rendért, a nemzetiségek jogainak biztosításáért [...] felelősséget vállal...“ Orosz-magyar fegyverszüneti egyezmény. Kolozsvár, Józsa Béla Atheneum, 1945. 11. p. 45 Minoritáfi... i. m. 70-71. p. 46 Vescan Teofil, az ODA Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottságának (a továbbiakban: ODA É-E VB) társelnöke ugyancsak itt mutatta be az ODA É-E VB Memorandumát, amelyben kérték a grémium autoritásának elismerését, az Észak-Erdéllyel kapcsolatos kormányintézkedések meghozatala előtt előzetes konzultációt, proporcionalitást a közigazgatásban, a nemzetiségi statútumnak a módosftását az MNSZ Memorandumában lefektetett elvek alapján, és egy „visszacsatolási” államtitkárság felállítását a Minisztertanács Elnöksége mellett, amelynek tagjait az ODA É-E VB jelölte volna ki. Az ODA É-E VB Memorandumában Sztálin táviratát garanciának tekintették: „Erdély északi részének visszaadása a román közigazgatás fennhatósága alá bizonyos feltételek mellett történt, amelyeket ha nem tartunk tiszteletben, akár külpolitikai nehézségeket is vonhat maga után.” Uo. 74. p. 47 Uo. 81. p.
