Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
352 Nagy Mihály Zoltán Az MNSZ egyesített legfelsőbb vezetésének álláspontját jól tükrözte Kurkó Gyárfásnak az MNSZ első kongresszusa nyitó napján elhangzott felszólalása. A tisztségében megerősített elnök a táviratváltásra nem mint tárgyalási alapra, hanem mint a román demokrácia és a Szovjetunió jóindulatának biztosítékára tekintett: „mi azt hisszük, hogy erősebb kezesség, erősebb szerződés nekünk nem kell”.48 Miközben a táviratváltás lassan feledésbe merült, az egyre reménytelenebb párizsi béketárgyalások hírére egyes magas rangú MNSZ-es politikusok is úgy vélekedtek, hogy mozgástér hiányában az MNSZ helyett a magyar kormánynak kell követelnie a kisebbségi jogok nemzetközi kodifikálását. Az „MNSZ központi vezetőségének egyik legsúlyosabb, szélsőbaloldali beállítottságú”49 képviselője, a bukaresti magyar politikai misszió tagjával - 1946. április legelején - magánbeszélgetést folytatott. Ennek során a magyar kormánynak a béketárgyalásokon tanúsítandó magatartását - többek között - abban jelölte meg, hogy „a nemzetiségi egyenjogúsításra megfelelő biztosítékokat kér, és azoknak a megvalósítására Romániát a nemzetközi fórum által megfelelő formában kötelezteti”.50 Az MNSZ vezetőségének legfelsőbb szintjén a vélemények eltértek egymástól. Az MNSZ bukaresti kommunista pártvezetéshez közelebb álló irányzata az RKP által ellenőrzött kisebbségi sajtóban ismertette álláspontját a kisebbségi jogok nemzetközi garantálásával kapcsolatban. Miután a Külügyminiszterek Tanácsának 1946. május 7-i párizsi ülésszakán visszaállították az 1940-es magyar-román határt, Bányai László, az MNSZ Országos Végrehajtó Bizottságának tagja - a Világosság hasábjain - kijelentette, hogy a nemzetközi kisebbségvédelmi garanciák sikertelenségét a történelmi példák igazolták, mivel azok - elsősorban - a „belső politikai erőviszonyok szilárdságának [a] függvénye”-i.51 A bukaresti magyar külképviselet tagjaival folytatott május eleji beszélgetés alkalmával Bányai a nemzetiségi jogok „legfőbb biztosítékaként a román demokrácia megerősödését jelölte meg”, valamint a nagyhatalmi vetélkedések elkerülése érdekében „helyesebbnek látná - tolmácsolta a magyar diplomata -, és vele együtt az MNSZ vezetősége is, ha a magyar nemzetiség jogainak biztosítása valamilyen formában a Szovjetunióra volna bízható”.52 A székelyudvarhelyi kongresszuson azonban olyan vélemény is elhangzott a nemzetiségi törvénytervezet vitája során, hogy a magyarság jövőjét nem lenne szabad a belső erőviszonyok bizonytalan és váltakozó szeszélyének kitenni. Ezért az egyik küldött azt látta volna helyes megoldásnak „ha az állammal kötendő egyezséget a nagyhatalmak garanciájához kötnék”.53 Valószínűleg a jelenlévők egy része - legalábbis a jegyzőkönyv tanúsága szerint - hasonlóképpen vélekedett erről a kérdésről, és ebbéli meggyőződésüknek a „Megszavazzuk!” közbekiáltásokkal adtak hangot.54 A kongresszuson ennek ellenére egyetlen határozatot sem fogadtak el, amelyben a nemzetiségi jogok védelmében nemzetközi garanciákat követeltek volna. Erről a lehetséges nemzetközi hivatkozási alap követeléséről való lemondást, a kongresszus egyes résztvevői azzal igazolták, hogy a nemzetiségi törvénytervezet elfogadásával elébe vágnak a békekon48 Világosság, 1945. május 8. 49 MÓL Külügyminisztérium iratai, Románia admin., XIX-J-1-k, 18. d., 16/b. ikt. sz. 898/pol/1946. sz. n. Az illetőt nem sikerült azonosítani. 50 Uo. 51 Világosság, 1946. május 13. 52 Fülöp Mihály-Vincze Gábor: i. m. 200. p. 53 ANDJ Mureç, 599. F. dos. 545/1946. 17. f. 54 Uo.
