Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
Érdekvédelem és pártpolitika 349 Ennél jóval nagyobb vihart okozott Kurkónak azon cikke, amelyet az MNSZ két központi napilapjában, a Világosságban és a Népi Egységben is leközöltek.33 Az írás már a címével is felhívta magára a figyelmet: Megalkuvással nem győzhet a demokrácia.34 Kurkó írásában a szövetségesnek tekintett kormány illetve az RKP szavahihetőségét és partneri készségét kérdőjelezte meg, valamint magáról a demokratikus rendszerről mondott újra kemény bírálatot: „Demokráciánk alszik. Ébresztőt kell fújni neki... [...] Az egyoldalúján] és kizárólagosság alapján létrejött törvények, és azok fenntartása megalkuvás, már pedig megalkuvással a demokráciát nem lehet soha győzelemre vinni.”35 A rendszer természetének, ilyen fokú kritikájának hangoztatásával Kurkó szembekerült az RKP hivatalos álláspontjával. Az RKP reagálása jól jelezte, hogy az MNSZ még a kisebbségpolitikai elképzelései téren sem ragadhatta magához a politikai kezdeményezést. Az RKP központi kiküldöttjére, Miron Constantinescra hárult az a feladat, hogy a kolozsvári pártközpontban tartott értekezleten bírálja Kurkó cikkét, amellyel „a reakció malmára hajtotta a vizet” és „az angol reakciónak” nyújtott segítséget.36 Az ügynek személyi következményei is voltak, mert Kurkónak, mint az RKP tagjának, önkritikát kellett gyakorolnia, amelyben „hibás nyilatkozatát” a magyarságot érintő jogsérelmek megoldásának elmaradásával indokolta.37 Ennek ellenére a Székelyudvarhelyen lezajlott második kongresszuson (1946. június 28-30.) Kurkó még nyíltabban bírálta a kormányt, de egyúttal utalt arra is, hogy az új taktika nemcsak az MNSZ és szövetségesei között okozott konfliktust, hanem a szervezeten belül is súrlódáshoz vezetett: „Kemény viták voltak a saját sorainkban, nem riadhattunk meg akkor sem, hogyha ezek a viták fennállottak a saját szövetségeseinkkel is, saját kormányunk tagjaival is. Mi a demokráciát úgy vesszük a maga nyers valóságában, ahogy van. (Úgy van!) A demokrácia nincs meg, csak a lehetőség van megteremtve, hogy megcsináljuk (Úgy van!), és ha ebben a demokratikus kiépítésben elhajlások történtek egyik vagy másik részről, azért vagyunk, hogy rámutassunk és ellensúlyozzuk, hogy az az út meghamisítatlanul egyenes legyen. Ezenkívül pedig habár csak magunk között ha kell, ökölre megyünk az igazságért, ugyanazt tesszük saját szövetségeseinkkel szemben is, ezt nem vesszük sem mi rossznéven, sem ők nem vehetik rossznéven. A demokrácia legerősebb fegyvere a nyílt őszinteség. Mi egymásnak szemébe mondjuk meg, ami fáj és nem a háta mögött. Minden nyomás, minden nehézség a reakció oldaláról jött, ez természetes volt és nem is vettük rossznéven, de ha saját sorainkban vannak ellentétek, 33 Világosság, 1946. április 1., Népi Egység, 1946. április 4. 34 A különbség csak akkor észlelhető, ha a tartalmát összevetjük Bányai Lászlónak a Világosság 1945. november 5-én megjelent A nemzetiségi kérdés - a demokrácia kérdése című cikkével, vagy az MNSZ Központi Végrehajtó Bizottságának ugyancsak a Világosságban megjelent Közleményével. Világosság, 1946. február 11. 35 Világosság, 1946. április 1. 36 EME kézirattára, Demeter János hagyatéka, Ismeretlen személy nyilatkozata 1946. június 3-án. Azért volt szükség az RKP beavatkozására, mert a magyar tömegek, de főképpen az értelmiség azt feltételezte, hogy Kurkó a „párt tudtával és felhatalmazásával írta meg a cikket”. Uo. A kolozsvári pártközpontban megtartott értekezlet résztvevői: Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, Bányai László, Szákai (?), Goldberger Miklós, Miron Constantinescu, AI. Dräghici, Vaida Vasile, Pop (?), Adorian (?), Simó Gyula és Jakab Sándor. Minorität,'!... i. m. 351. p. 37 ANB, 2348. F. C.C. al P.C.R. Cancelarie, 296/1945. dós. 2-3. f. d. n.
