Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
340 Angyal Béla lenül az Esterházyt pártelnökké megválasztó ótátrafüredi ülés előtt látogatást tett a Vatikánban, ahol azt szerette volna elérni, hogy a Szentszék gyakoroljon nyomást a szlovák papságra a magyar pártokkal történő együttműködés érdekében. A szlovák papság megnyeréséért Szüllő fgéretet kapott a magyar kormánytól arra, hogy a szlovákiai püspökségek magyarországi birtokainak jövedelmét átadják a szlovákiai egyházi központoknak. Esterházy elnökké választása után országos körutat tett, amelyen sorba látogatta a fontosabb papi személyeket, Cársky és Vojtaššák püspököt.74 A keresztényszocialista pártban a papi szárny vezetői, Dobránszky, Petrášek és Franciscy kaptak megbízást a szlovák papság megnyerésére. Dobránszkynak, aki közeli barátságban volt Jozef Cársky kassai püspökkel, fontos szerepet szántak ebben a mozgalomban. A katolikus egység megteremtésére jó alkalmat láttak a magyar pártvezetők az Ivan Dérer iskolaügyi miniszter által meghirdetett iskolareform elleni tiltakozás megszervezésében. A tervezet csökkentette volna az egyház befolyását az oktatás terén. Kassán 1933. február 27-én az OKP, az MNP és a Szepesi Német Párt részvételével országos tiltakozó nagygyűlést rendeztek.75 Nyitrán 1933 augusztusában a Pribina szláv herceg által 1100 éve alapított templom jubileumának alkalmából nagyszabású ünnepséget rendezett a prágai kormány, amelyre nem kaptak meghívót az autonomisták. A többezres tömeg azonban kikényszerítette Hlinka tribünre lépését és beszédét. Az eredetileg a centralista pártok által szervezett ünnepség az autonomisták nagyszabású tüntetésévé vált, amely külföldön is visszhangot váltott ki. A néppárt és a magyar pártok együttműködése az autonómiáért való küzdelemben most sem jött létre. Ennek egyik magyarázata, hogy a radikális, diktatórikus hajlamú szlovák ifjúság, az autonómia legnagyobb híve, nemcsak cseh-, hanem magyarellenes is volt. A szlovák néppártnak volt egy szárnya, amely Karol Sidor vezetésével a lengyel orientációt szorgalmazta. Ez az irányzat újabb alternatívát próbált felmutatni a nem kedvelt csehek és a történelmi problémákkal terhelt magyar kapcsolat mellé. Lengyelország viszonya különböző területi követelések miatt a kezdetektől rossz volt Csehszlovákiával. Többek között Lengyelország Kárpátalját lengyel területnek tartotta. Ez azonban korlátot szabott a lengyel-szlovák kapcsolatoknak is, hiszen a szlovák néppárt nem akart semmilyen engedményt tenni Kárpátalja ügyében. 1935 elején mégis sor került titkos tárgyalásokra az OKP és a néppárt vezetői között. A keresztényszocialistákat Esterházy János és Aixinger László képviselte, a néppártot Jozef Tiso, Jozef Buday és Karol Sidor. Tiso átadta a néppárt autonómiatervezetét véleményezésre. A véleményezéshez a keresztényszocialisták kérték a magyar kormányt, dolgozzon ki egy autonómiatervezetet, amellyel majd érvelhetnek a tárgyalásokon, és bemutathatják mint a magyar pártok részéről kidolgozott alapelveket ebben a kérdésben. Esterházyék pénzt ígértek egy Sidor által szerkesztendő lap megindítására. Csupán azt kérték, a lapban ne támadják Magyarországot.76 A csehszlovákiai kisebbségek között az együttműködés szorosabbá csupán a köztársaság utolsó hónapjaiban vált. A kisebbségi kérdés megoldására ekkor már a cseh74 Esterházy János az Országos Keresztényszocialista Párt helyzetének biztató prognózisát hozta magával országos körútjáról. PMH, 1933. február 16. 3. p. 75 Magyarok, szlovákok, németek - katolikusok, protestánsok és zsidók egységes frontja iskoláink védelmében. PMH, 1933. február 28. 3. p. 76 A pozsonyi konzulátus jelentése. 1935. február 1. MOL K 64, 62. csomó, 7. tétel, 93/res/1935.
