Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)

A kisebbségi intézményesség

A csehszlovákiai magyar pártok viszonya a prágai kormányzatokhoz... 341 szlovák vezetők egyre inkább a területi önkormányzati testületek létrehozását javasol­ták. A kormánytervezetről a magyar törvényhozók klubja 1938. augusztus 24-én tár­gyalt Pozsonyban. „A klub egyhangúlag leszögezte, hogy változatlanul követeli az itte­ni magyarság részére a teljes nemzeti önkormányzat megvalósítását”77 - állt a határo­zatban. A „teljes nemzeti önkormányzat” követelése túllépett a kormány által javasolt kantonrendszeren. Az újabb kormányjavaslatokat a németek is elutasították. 1938. szeptember elsején került sor az utolsó találkozóra Milan Hodža miniszterel­nök és a magyar párt két vezetője, Járass Andor és Esterházy János között. Hodža tá­jékoztatta őket, hogy a kisebbségi önkormányzat megoldását a megyerendszerben kép­zeli el, erről tárgyalt már a németekkel is. A magyar megyék határának meghúzásához és jogköreihez kikéri majd a magyar párt véleményét. A magyar pártvezetők nem nyilvá­nítottak véleményt a javaslatról.78 Ezek a kezdeményezések azonban már későn érkeztek. 1938. szeptember 9-én Prágában több kisebbség vezetője találkozott, és megállapították, „hogy az állam sür­gősen szükséges átépítésének alapkérdéseire és a nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozó nézetekben teljes az egyöntetűség.”79 Egyre erősödtek a széthúzó erők, amelyek nagyban hozzájárultak a müncheni egyezmény aláírásához, Csehszlovákia fel­bomlásához. Összefoglalás A magyar pártok viszonya a kormányzó hatalomhoz a vizsgált húsz év alatt nem csupán a merev ellenzékiségre korlátozódott, hanem a konstruktív ellenzékiségen át a kor­mányt kívülről támogató aktív lépésekig terjedt. Sőt tárgyalások voltak az egyik magyar párt kormányrészvételéről is. A köztársaság utolsó éveiben a kormány tett ajánlatokat a magyar kisebbség felé, mivel éppen a megoldatlan kisebbségi kérdés ásta alá egyre inkább az állami stabilitást. A kormánnyal való együttműködést szorgalmazó kísérletek azonban minden alka­lommal kudarcba fulladtak. Ennek számos bel- és külpolitikai oka volt. Nem utolsósor­ban a magyarországi politika - amely anyagilag is támogatta a kisebbségi magyar pár­tokat -játszott komoly szerepet abban, hogy ezek a kísérletek nem jártak sikerrel. A magyar pártoknak a szlovák autonomistákhoz való viszonyát az a felismerés ha­tározta meg, hogy Csehszlovákiát csak az országban élő szláv nemezetek közötti el­lentétek elmélyítése tudja igazán megingatni. A magyar pártok magyarországi segítség­gel ezeknek a széthúzó erőknek az összefogásán és felerősítésén munkálkodtak. Ezek a törekvések csak a köztársaság utolsó évében, hónapjaiban voltak eredményesek, amikor a megoldatlan kisebbségi kérdés és a külső német nyomás alatt összeroppant az ország. 77 A magyarság változatlan követelése: a teljes nemzeti önkormányzat. PMH, 1938. augusztus 26. 2. p. 78 MOL K 64, 75. csomó, 7. tétel, 777/res/1938. 79 Magyar-német-szlovák-lengyel egységfront Prágában. PMH, 1938. szeptember 9. 1. p.

Next

/
Thumbnails
Contents