Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
A csehszlovákiai magyar pártok viszonya a prágai kormányzatokhoz... 337 Az egész ország belpolitikai helyzetét elsősorban a cseh országrészek politikai viszonyai, választási eredményei határozták meg, ahol a lakosság több mint 72 százaléka élt. Szlovákiából 61, Kárpátaljáról pedig 9 képviselőt választottak be a 300 tagú képviselőházba, ezért az ország vezetésében a keleti országrész sajátos érdekei alig érvényesülhettek. Hasonló volt a helyzet az egyes nemzetiségek érdekképviselete terén is. A magyar ellenzéki pártok az egyes választási ciklusok alatt 9-10 mandátummal rendelkeztek a képviselőházban. Tehát az összes mandátum 3-3,3 százalékát tudhatták a magukénak, ekkora volt a súlyuk a parlamentben. Az egyetlen jelentős nemzetiségi csoportot a németek adták. A német képviselők a parlamenti helyek 20-24 százalékát foglalták el, bár megjegyzem, hogy körükben az egész politikai paletta képviselve volt, a szélsőbaloldaltól a szélsőjobboldalig. Ez a tény befolyásolta együttműködésüket és egységes fellépésüket egészen a harmincas évek végéig. Ekkor a nagynémet eszme befolyása és a hitleri Németország nyomása megteremtette a csaknem teljesen egységes politikai fellépést. A hivatalos magyarországi kormánykörök Csehszlovákia létrejöttére nem úgy tekintettek, mint a történelmi Magyarország szláv népeinek egyesülésére anyaországával. Míg az erdélyi románság esetében nyilvánvaló volt, hogy egy nemzetet alkot a Regátban élő román nemzetrésszel, Csehszlovákia esetében következetesen tagadták az ott élő szláv népek egy nemzethez való tartozását. Ezzel a hivatalos csehszlovák állameszmét támadták, amely a cseh és a szlovák népet egyazon nemzet két ágának tekintette. A magyar kormányzati politika két évtizeden keresztül hol nyílt, hol titkos eszközökkel arra törekedett, hogy a szláv népek közötti közeledést megakadályozza, illetve a nyelvi, vallási különbségeket elmélyítse, és ezzel megingassa az államot. Ehhez igyekezett felhasználni a szlovák és a ruszin autonómiatörekvéseket. Következetesen különbséget tettek a „nyugati tótság” és a „keleti tótság” között. A nyugati szlovákság hagyományai, kultúrája eltérő jegyeket mutatott, és nemzeti öntudata jóval erősebb volt, mint a keleti, északkeleti megyékben élő szláv lakosságé. Számára a szlovákság nem fajtestvérei által felszabadított nemzet, hanem a csehek által megszállt népesség volt, mely az „őslakos” magyarokkal, németekkel és ruszinokkal együtt küzd az autonómiáért, a felszabadulásáért. A magyar vezető körökben, a szlovák sérelmek túlhangsúlyozása miatt, a második világháborúig élt az a meggyőződés, hogy egy esetleges népszavazáson a szlovákok és a ruszinok a Magyarországhoz való csatlakozás mellett szavaznának.65 Az autonómiatörekvéseket, illetve az ezt szorgalmazó szlovák, valamint rutén pártokat titkos anyagi támogatásban is részesítették a magyar kormánykörök. A keresztényszocialista párt az általa hirdetett őslakos összefogás jegyében 1920 szeptemberében létrehozta szlovák, majd később német, valamint ruszin szekcióját. Ezek hatása a párt választási eredményeire és politikai vezetésére nézve a későbbiekben csekély jelentőséggel bírt.66 Az országos pártvezetőség 60 tagból állt, ebből 30 magyar, 20 szlovák és 10 német nemzetiségű volt.67 A szlovák osztály létrehozásával 65 Bethlen István miniszterelnök 1930-ban a New York Times riporterének arra a kérdésére, milyen terjedelmű határkiigazftással elégedne meg, a következőt válaszolta. „Mi, a magyar nemzetiséghez tartozó testvéreinket akarjuk visszanyerni és népszavazásra törekszünk, mely megállapítja, vajon bizonyos más nemzetiségűek is vissza akarnak-e térni hozzánk, igen, vagy nem. Én magam azt hiszem, hogy Csehszlovákia szlovák lakossága gazdasági okokból talán arra az elhatározásra jutna, hogy mellettünk döntsön. De ha szabad választással a visszatérés ellen foglalnak állást, úgy abba bele kell nyugodnunk.” Idézi a PMH 1930. november 19. 3. p. 66 Lipták, Ľubomír (zost.): Politické strany na Slovensku (1860-1989). Bratislava, Archa, 1992,150-153. p. 67 Jelentés a szlovenszkói országos Keresztény Szoc. Központ 1920 évi működéséről. MOL K 64, 5. csomó, 711 tétel. 105/res/1921