Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
336 Angyal Béla kotmányjogi és nyelvi kérdéseket érint. A második a magyar iskolaügyi sérelmeket öszszegzi, a harmadik a gazdasági problémákat foglalja össze. Ezeknek a követeléseknek a teljesítése minden eddigit meghaladó beavatkozást igényelt az ország jogrendjébe, és néhány megfogalmazása a személyi autonómia irányába mutatott. „Szükségesnek tartjuk egy, a nemzeti katasztert megvalósító törvény alkotását, mely kötelességévé teszi minden állampolgárnak, hogy községenként saját nemzete kataszterébe felvétessék és ez a kataszter képezi alapját annak, hogy minden nemzet a közszolgálatban, szállításoknál, ösztöndíjaknál számarányának megfelelően részt kaphasson."62 Hodža miniszterelnökkel először egy informatív találkozóra került sor 1938 márciusában, majd az 1938. június 29-én tartott hivatalos találkozón Esterházy, Jaross, Szüllő és Korláth vett részt. Ezen Hodžának arra a kérdésére - az átadott memorandumra utalva -, hogy nemzeti kataszter vagy területi beosztás alapján képzelik-e el az autonómiát, Jaross kijelentette: területi alapon. Hodža hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásán dolgozik, és a magyarok is olyan megoldásban reménykedhetnek, mint a németek. Szüllő a találkozóról készített feljegyzését saját benyomásaival zárta. Szerinte a németek nélkül semmit sem lehet csinálni, de a németekkel sem. A németek nem fogják azt a magyar követelést támogatni, hogy 10 százalékra szállítsák le a nyelvtörvénynél a kisebbségek részarányát, mivel attól félnek, ez a vegyesen lakott területeken számukra kedvezőtlen lenne, hiszen így nekik is nyelvi jogokat kellene adni az ott élő cseheknek. „Péter és Pál napján Schwarzer Peter-t játszottunk, a kártyák ki vannak osztva, de - a fekete Péter még nem került napvilágra” - zárja sorait Szüllő.63 A magyar pártok és az autonomisták A hivatalosan 1918 októberében létrejött Csehszlovák Köztársaságban az államalkotó nemzet a csehszlovák volt, melynek - a hivatalos ideológia szerint - két ágát a cseh és szlovák alkotta. Értelemszerűen az állam hivatalos nyelve a csehszlovák volt, miközben Csehországban a cseh alakját, Szlovákiában a szlovákot használták. A szlovák nemzet létezését hivatalosan nem ismerték el. Azt feltételezték, hogy a két nép idővel összeolvad egy új, közös identitással rendelkező nemzetté. Ez állandó feszültség forrása volt a két nép között. Az egységes csehszlovák nemzet mellett érvelők gyakran arra hivatkoztak, hogy a cseh és a szlovák nyelv között kisebb a különbség, mint a szlovák nyelv nyugati és keleti nyelvjárásai között. További érv volt, hogy hasonló fejlődésen mentek keresztül a nyugati nemzetek is, ahol több népcsoport összeolvadásából alakult ki a modern francia vagy német nemzet. Érvként használták az egyes német nyelvjárások között még mindig meglévő különbségeket is. A csehszlovák nemzet eszméje elsősorban arra szolgált, hogy az újonnan létrehozott soknemzetiségű országban biztosítsák a szláv többséget.64 A másik jelentős problémát Szlovákia, illetve Kárpátalja államjogi helyzete jelentette. A szlovák és ruszin politikai erők egy része követelte az országrészek autonómiáját. Különösen a Hlinka vezette Szlovák Néppárt hirdetett harcot az itt működő cseh hivatalnokok és értelmiségiek ellen. A vallásos tömegekre támaszkodó pártok féltek a huszita hagyományokat, ateizmust hirdető cseh értelmiségiek kedvezőtlen hatásától. A magyar polgári pártok programjának fontos pontja volt Szlovákia és Kárpátalja autonómiájának elérése. 62 MOL K 64, 75. csomó, 7. tétel, 43/res/1938. 63 OSZK KT, Szüllő-hagyaték, fond X, X/25. 64 John, Miloslav: Čechoslovakismus a ČSR 1914-1938. Beroun, 1994, 58-59. p.
