Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
334 Angyal Béla Beneš elnök 1936 szeptemberében magához kérette Esterházy Jánost. A találkozóra az elnök szlovákiai útja alkalmával 1936. szeptember 11-én Kistapolcsányban került sor. Beneš egy hosszú külpolitikai bevezető után kijelentette, hogy áttanulmányozta a neki átadott memorandumot a nyelvi sérelmekről, és már intézkedett azok orvoslása érdekében. A köztársasági elnök a kormányba lépésre szólította fel a magyarokat, és tárca nélküli miniszterséget ajánlott Esterházynak. Esterházy válaszában a szemére vetette az elnöknek, hogy december 18-a óta (az elnökválasztás időpontja) semmi nem változott, az akkor részéről tett ígéretek nem teljesültek. Végül leszögezte, hogy az új állami költségvetés megszavazásáig, amelyben látni szeretnék a magyarság igényeit, a kormányba lépésről nem hajlandó tárgyalni még a saját pártjában sem.56 Beneš elnök azonban igazat mondott Esterházy Jánosnak, mikor arról beszélt, hogy a magyar párt memorandumával foglalkoznak az illetékes szervek. A beadványt köröztették az egyes minisztériumok, tartományi hivatalok között, és azok sorra véleményezték. Elsőként az igazságügyi minisztérium készített részletes elemzést a magyar panaszokkal kapcsolatban. Lényegében minden vádat visszautasított, miszerint nincs betartva a nyelvtörvény és a nyelvrendelet. A nyelvi jogszabályok magyar törvényértelmezését számos ponton tévesnek mondták, ezért szerintük olyan jogokat és kedvezményeket is követelnek a magyar képviselők, amelyeket a nyelvtörvény és a rendeletek nem tartalmaznak. Elutasították a javaslatot a kisebbségi nyelvhasználat kiszélesítésére. A magyar javaslat ezt az egyes bírósági járásokban a kisebbség 10%-os jelenlétéhez szerette volna kötni. A 20 százalékról 10%-ra való leszállítással az egész országban újabb, kb. 28 járásra kellett volna kiterjeszteni a kisebbségi nyelvhasználatot, és ehhez nincs elég hivatalnok. Mindez az érintett járások közül csupán ötben vonatkozott volna a magyar nyelvhasználatra. Az ilyen változtatáshoz mindenképen törvénymódosításra lett volna szükség.57 A belügyminisztérium a memorandummal kapcsolatos egyik levelében azt írta, hogy általában egyetért az igazságügyi minisztérium álláspontjával. Konkrétan a belügyminisztériumot érintő részekről szólva megjegyzi, hogy a községi jegyzők végzik a levelezést a községek nevében a járási hivatalokkal, tehát természetesen ez csehszlovák nyelven folyik. A magyar képviselők ugyanis sérelmezték, hogy színmagyar falvakban is államnyelven folyik a hivatalos levelezés. Idézi a levél a pozsonyi és az ungvári tartományi hivatalok jelentését, amelyek elsőként jeleztek némi engedményeket a többi minisztérium merev álláspontjához viszonyítva. Ezekből az tűnt ki, hogy Szlovákiában és Kárpátalján a közigazgatásban nem ügyeltek annyira a nyelvtörvény és a nyelvrendelet betartására, mint a cseh országrészekben. Szerintük a magyar javaslatok nagy része indokolatlan, azonban néhányuk kielégíthető, pl. az anyakönyvek vezetése és a belőlük adott kivonatok terén használni lehetne a kisebbségek nyelvét. A belügy ezzel kapcsolatban utasításokat is kilátásba helyezett. A levél aljára kézzel a következőket írták: „A kisebbségi statútumban lesz megoldva. Ezért csak a/a. Prága 1938. május 6.”58 A memorandum sorsa azért is érdekes, mert először merült fel Csehszlovákia történetében, hogy a központi kormány komolyan foglalkozott a magyar kisebbség nyelv56 MOL K 64, 70. csomó, 7. tétel, 606/res/1936. 57 Štátni ústrední archív Praha, Predsedníctvo ministerské rady (a továbbiakban: SÚA PH, PMR 1918- 1945), 575. doboz, S 1468 - Maďarská kŕesťansko-sociálna strana a maďarská národní strana na Slovensku - činnost, MS 48862/36-8. 58 SÚA PH, fond PMR, 575. doboz, S 1468 - Maďarská kŕesťansko-sociální strana a maďarská národní strana na Slovensku - činnost, MV 4648/1937-8.
