Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
GYÖRGY BÉLA A ROMÁNIAI ORSZÁGOS MAGYAR PÁRT A ROMÁN PARLAMENTBEN Az első világháború után Románia területe és lakossága megduplázódott, a román egyesülési álmok beteljesedtek, így az ország számára a biztonságpolitika, a határok védelme vált politikai alaptétellé. A lakosság közel 30%-át kitevő kisebbségek állampolitikailag nehéz problémát jelentettek. Egyes román politikusok szerint a magyarok, a bolgárok, az ukránok, sőt még a németek is irredenta veszélyforrást jelentettek, csak a zsidók nem. így a román külpolitikát az újonnan szerzett területek megtartásáért való aggodalom, a fennálló szerződések tiszteletben tartása, az állami szuverenitás érintetlensége és a bolsevista veszély elhárítása határozta meg. Következtetésképpen állíthatjuk, hogy a tárgyalt korszakban a kisebbségeket gyengítő, elnemzetlenftő, revízióellenes politika uralkodott Romániában. A korszak államformája az alkotmányos monarchia volt. Az állam élén a király állt,1 aki az alkotmány, a hagyományok, érdekek, kapcsolatok és nyomásgyakorlás alapján hozta meg döntéseit. Kormányválság idején lemondathatta a kabinetet, tanácskozott a pártvezérekkel (személyiségekkel), akik közül egyet megbízott kormányalakítással. A megalakult kormány köteles volt a legrövidebb időn belül megtartani a választásokat. Mindezt befolyásolta a kamarilla és a pártok viszonya is. A korszak Romániájában többpártrendszer volt kb. 30 működő párttal, amelyek közül talán 3-4 volt kormányzóképes. A kisebbségi pártok természetesen nem, így a politikai hatalom megszerzése egyáltalán nem is szerepelt és nem is szerepelhetett politikai programjaikban. 1926-1937 között több mint kétszer annyi kormány váltotta egymást, mint ahány választás volt. A hét választás közül hármat a Liberális Párt (1927, 1933, 1937), kettőt a Nemzeti Parasztpárt (1928, 1932), míg egyet-egyet lorga koalíciós kormánya (1931) és a Néppárt (1926) tarthatott. A román törvényhozás (parlament) kétkamarás rendszerként működött. A szenátus 204 tagból állt (ebből Erdélyre 53 jutott), a választottak mellett kinevezettek is voltak: a királyi ház nagykorú férfitagjai, bizonyos politikusok, a görögkeleti és görög katolikus egyház összes megyés főpapja, a többi felekezetnek - katolikus, református, unitárius - egy-egy püspöke, ha híveinek létszáma elérte a 200 000 főt, a Semmítőszék elnöke, a hadsereg felügyelője és a nagyvezérkar főnöke. A szenátusba 70 000 lakos, míg a képviselőházba 30 000 lakos választott egy képviselőt. A kamara 387 tagú volt (ebből Erdélyre 122 mandátum jutott). A szenátorokat megyénként, szavazattöbbséggel, a képviselőket szintén megyénként választották lajstromos eljárással, általános, egyenlő és titkos választójog alapján. Amelyik párt elnyer1 Ferdinand (1917-1927), II. Károly (1930-1940).
