Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
26 Szarka László hette ki. Az eleve kettős feladat-meghatározás magában hordozta a kisebbségi mozgalmak és a nemzetállami elitek közötti permanens feszültségeket, valamint a közösségépítés különböző stratégiáit képviselő csoportok közötti vitákat.10 Maga a budapesti kormányzat 1920 folyamán még a gyors revízió alkotmányjogi, katonai és konspirációs alternatíváival próbálkozott, de ezek a kísérletek rendre kudarccal végződtek.11 Ezek után felértékelődtek a szlovák néppárti csoport autonomista törekvései, amelyeket - kezdettől fogva tévesen - a magyar kormány saját revíziós céljainak szolgálatába állíthatónak tartott. A trianoni békeszerződés aláírását és ratifikációját követően, Teleki Pál miniszterelnök állásfoglalása alapján a magyar kormány ennek érdekében a néppárti szlovák vezetőkkel való minél szorosabb együttműködést tanácsolta a kisebbségi magyar politikai élet vezetőinek.12 Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy a csehszlovákiai magyar politikai elit milyen mértékben tekintette reális alternatívának a csehszlovák államon belül a szlovenszkói és ruszinszkói magyar közösség politikai integrációjának lehetőségét. Ezt a lehetőséget az Első Köztársaság fennállásának két évtizedében a többségi pártok által kínált együttműködés, a kisebbségi pártok részéről pedig az aktivizmusnak nevezett magatartásjelenítette meg. Ez utóbbi a taktikai engedményektől a szervilizmusig terjedt, de akadt példa a német kisebbség részéről a kormányzati szerepvállalásra, magyar részről annak mérlegelésére éppúgy, mint a csehszlovák nemzetállam nemzetiségi állammá való átalakítását megcélzó együttműködésre a többségi politikai elittel.13 10 A trianoni békeszerződés aláírására a szlovákiai magyar politikusok a pártok feletti összefogást jelképezni hivatott Magyar Népszövetség megalakulásával reagáltak: „Eddig az itteni magyarság elvi álláspontja mindig abban csúcsosodott ki, hogy a megszállás tényleges állapota még nem végleges állapot. Csak az entente és Magyarország közötti szerződés aláírásával válikjogilag is befejezetté. Most már ez bekövetkezett. Ehhez kell tehát igazodni az itteni magyarság jövendő magatartásának és szervezkedésének is... Az még csak kérdés tárgya sem lehet, hogy e változott helyzetben is minden áron fenn akarjuk tartani magyarságunkat, megvédeni faji, kulturális, emberbaráti és gazdasági érdekeinket, szóval mindazon jogainkat, melyeket az entente és Cseh-Szlovákia között létrejött szerződés a nemzeti kisebbségek, tehát a magyarság részére is biztosított.” A Komáromi Lapok 1920. június 5-i számából idézi Angyal Béla: Érdekvédelem... i. m. 67. p. A Magyar Népszövetség alapszabályát lásd MOL K-64, 1. csomó, 7. tétel, f. 314-319. 11 Angyal Béla: Érdekvédelem... i. m. 44-53. p. 12 A magyar külügyminisztérium megbízottja 1920 novemberében tárgyalt Karlsbadban Szilassy Bélával, Petrogalli Oszkárral, Rakovszky Ivánnal és Szent-lvány Józseffel, a magyar ellenzéki pártok alapítóival. Arra kérte őket, hogy „a magyar hazához hű elemekkel”, értve ez alatt az összes magyar és hungarofil szlovák pártot, a lehető legszorosabban működjenek együtt. Matuska Péter arra kérte a magyar pártok képviselőit, hogy „a békeszerződés ratifikálása folytán megváltozott alkotmányjogi helyzetből kifolyólag minden módon és téren a legaktívabb közszereplésbe vigyék bele elszakított véreinket, s igyekezzenek a helyzetet az osztrák Reichsratban követett cseh recept szerint felborítani.” Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936. Somorja-Dunaszerdahely, Fórum Kisebbségkutató Intézet-Lilium Aurum Könyvkiadó, 2004, 139. p. 13 A két világháború közötti aktivizmust a szlovákiai magyar elemzések alapvetően a csehszlovák kormánynyal, többségi pártokkal szembeni szervilis magatartásként értékelik. Szvatkó Pál ugyan különbséget tesz „a becsületesebb magyar aktivisták”, a kormány szándékainak teljesen kiszolgáltatott emigráns aktivisták, az örök ellenzékiségből kijózanodott „autochton aktivizmus”, valamint a marxista baloldali aktivizmus képviselői között. Szvatkó Pál: A visszatért magyarok... i. m. 100-106. p. Turczel Lajos az 1920-1930-as évek fordulóján egymásra talált emigráns és agrárpárti magyar aktivistákra utalva igen kritikusan fogalmazott. „Kertelés nélkül meg kell mondani, hogy a csehszlovákiai magyar aktivizmus szervilis volt; a mindenkori kormányt fenntartás nélkül kiszolgálta, az uralmon lévő polgári rendszert ízléstelenül dicsőítette, s a kisebbségi helyzet súlyos tényeivel szemben fennen hangoztatta, hogy »a magyarság ebben az országban teljes és csorbítatlan jogokkal bír«...” Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között. Bratislava, Madách, 1983 (2. kiadás), 32. p.
