Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
160 Necze Gábor léseket ezekre a helyekre kell koncentrálni.26 A dokumentum következtetni enged az újonnan létrehozandó kémelhárító központ szervezeti felépítésére is, ami még feltáratlan. Valószínűleg a kémelhárítást a rendőrség szervezetén belül oldották meg, noha annak működése független volt a rendőrségtől. A rendőrség és a kémelhárító központ szoros, de mégis különálló működése két okkal magyarázható. Az egyik ok anyagi természetű. A havonta kiutalt 500 pengő, amit a beszervezett egyének fizetségére szántak, túl kevésnek tűnik ahhoz, hogy külön apparátust hozzanak létre a megfigyelések kezelésére, értékelésére, a megfigyelőkkel való kapcsolattartásra. A másik ok szakmai jellegű volt. A kárpátaljai határvidéki rendőrkapitányság rendelkezett azzal a szakembergárdával, amely alkalmas volt arra, hogy ellássa azokat a feladatokat, amit megkövetelt az újonnan létesített szervezet. A hatóság szakemberei végre tudták hajtani a beszervezéseket, a jelentések kiértékelésével pedig az új szerv, az ungvári kémelhárító központ foglalkozott. A rendőrségtől való különállása abban mutatkozott meg, hogy a kémelhárító központ élére a VKF 2. osztályának egyik emberét, Osváth István ezredest nevezték ki.27 A hadsereg által végzett megfigyelések Kárpátalján a tárgyalt korszakban mindvégig kiemelt szerep jutott a hadseregnek. Már maga a terület is katonai akcióval és nem békés megszállással került Magyarországhoz. Ezért a közigazgatásra berendezkedett katonai hatóságok szigorúbban léptek fel a magyar állam érdekeivel szembenállónak titulált társadalmi, politikai szervezetekkel, valamint személyekkel szemben. Az információszerzésre külön szerv alakult Térképhelyesbítő Igazgatóság néven. E szerv megnevezése levéltári forrásonként változik (térképhelyesbítő szolgálat, osztály, bizottság, csoport, csoportparancsnokság). Hivatalos jelentéseit azonban Térképhelyesbítő Igazgatóság néven küldte. Az elnevezés álcázott jellegűnek tűnik, hiszen ez egy civil szervezetre utal, valójában a személyi állománya a vezérkari főnökség (VKF) 5. osztálya által szervezett civil ruhás fegyveres testület kötelékébe tartozott. Megalakulása visszavezethető az első bécsi döntést közvetlenül megelőző időszakra és összefügg a rongyos gárda toborzásával.28 1938. október 5-én Vásárosnaményben alakult meg az úgynevezett „S” (Szigetvári) csoportparancsnokság (a térképhelyesbítők előde). Ekkoriban a feladatuk propaganda-tevékenységként volt meghatározva. Ez a propagandacél azonban tág mederben mozgott, mert a valós tények alapján megállapítható, hogy a tárgyalt csoportparancsnokság távbeszélő vonalakat rombolt, próbálta megakasztani a cseh vasúti szállításokat, hidakat robbantott, cseh katonai járőröket számolt fel, és emellett még röpcédulákat is terjesztett (leginkább talán ez utóbbi felelt meg a propagandacélnak), de a helyi lakosság egyes csoportjait is ellátta fegyverekkel.29 Október 13-án Vásárosnaményból Tarpára települt át az „S” csoport maradványa, és Héjjas Iván vezetésével újjászervezték a csapatot. Az első bécsi döntés (november 2.) után a zászlóalj, amely már az „Előd" nevet viselte, felvonult az újonnan létesült határvonalig Ungvár és a Tisza vonala közé, ahol a - forrás szerint - szintén propagandaközpontokat létesített (amelyek inkább támaszpontokhoz hasonlítottak). A kiépült támaszpontrendszer három időjárás26 MOL K 149, 26. d., 2. t„ 1939/15 141. 27 Hollós: i. m. 313. p. 28 Hadtörténeti Intézet Levéltára (a továbbiakban: HL), VKF, 227. d., 5. oszt., ein., 80 710. 29 Uo.
