Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
Az „idegháború” kezdete 113 ellenőrzés mellett.63 Nem tudjuk, a magyar kormány már említett, október 4-i retorziós lépését befolyásolta-e Pop ezen közlése a tervezett román megtorlásokról. (A német követ feltehetően szólt erről Csákynak a másnapi, 4-i találkozójukon.) Az viszont valószínű, hogy a több száz észak-erdélyi román kitoloncolása megerősítette Valériu Pop meggyőződését a Magyarországgal szembeni irányváltás szükségességében. Az államvezetővel történt, október 5-i találkozója másnapján Pop hét pontban foglalta össze az Antonescu által jóváhagyott javaslatait. Ezek közül a legfontosabbak: a Berlin és Róma felé irányuló román diplomáciai akció erősítése annak érdekében, hogy a tengelyhatalmak gyakoroljanak „drasztikus” nyomást Budapestre; német-olasz vegyes vizsgálóbizottságok felállítása; haladék nélküli megtorlás a dél-erdélyi magyar kisebbséggel szemben. Ami a megtorlást illeti, azt a tervek szerint módszeresen és szervezetten kellett végrehajtani, de „rémtettek és brutalitások nélkül, a tengelyhatalmak képviselőinek tudtával és megfigyelésével". Az intézkedéssorozatnak átfogónak kellett lennie, hogy érintse az egyházat, az iskolát, a gazdasági-pénzügyi szerveket, a magyar kisebbség szabadságát és vagyonát, a sajtót. A koncentrációs táborok és a kiutasítások lehetőségével is számoltak.64 A találkozón Antonescu megerősítette Pop teljes körű felhatalmazását a budapesti tárgyalásokra, és elrendelte egy Magyarország elleni propagandakampány folytatását.65 A román kormány elsődleges, deklarált célja továbbra is az észak-erdélyi románság demográfiai, politikai, gazdasági pozícióinak lehetőség szerinti megőrzése volt. Új elem, hogy kétoldalú tárgyalások helyett immár a tengelyhatalmak közvetlen beavatkozását szorgalmazta, amire egyébként a döntőbírósági határozat 7. pontja lehetőséget adott.66 Meglátásunk szerint az irányváltásban burkoltan benne rejlett a később már nyíltan is megfogalmazott célkitűzés: az ugyanis, hogy a tengelyhatalmak előtt rá kell mutatni a bécsi „diktátum” minden téren abszurd következményeire és arra, miszerint a döntést tulajdonképpen a magyar fél érvényteleníti azzal, hogy az észak-erdélyi románok üldözésével megszegi annak előírásait. A fenti érvelés logikája mentén haladva már a nagyhatalmi döntés alapját és jogosságát is meg lehetett kérdőjelezni, a kisebbségi kérdés mellett pedig Észak-Erdély területi hovatartozása is felvethetővé vált.67 63 Bukarestbe való elutazása előtt néhány órával, 4-én - Erdmannsdorff javaslatára - Pop találkozott Csákyval. A magyar külügyminiszter kizárta a két ország közötti háború lehetőségét, de Vörniéhez hasonlóan a kisebbségi szerződés megkötését a két ország közvéleményének kellő „megnyugvásához”, a megfelelő légkör megteremtéséhez kötötte, hogy végre is lehessen hajtani a megkötött szerződést. Pop „teljesen célszerűtlennek” tartotta az elgondolást, szemére vetve Csákynak, hogy a magyar fél következetesen elutasítja az erőszakos cselekedetek megelőzését és kivizsgálását szolgáló magyar-román vegyes bizottságok felállítására vonatkozó román javaslatot. (Pop beszámolóját lásd Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 47., 37-39. f.) 64 Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol, 47., 63.f. A román nagyvezérkar már 1940. szeptember 20-án javasolta a dél-erdélyi magyarokkal szembeni megtorlást. (Arh. M.A.E., fond 71/ Ungaria, vol. 100., 19-20.f.) 65 Arh. M.A.E., fond 71/Transilvania, vol. 47., 62.f. 66 „Amennyiben valamely kérdésben nem tudnának [a magyar és a román kormány - L. B. B.] megegyezni, úgy a kérdést végérvényes eldöntés végett a birodalmi kormány és az olasz királyi kormány elé terjesztik.” Lásd L. Balogh: A magyar-román kapcsolatok... i. m. 10. melléklet, 390. p. 67 Ion Antonescu első berlini és római útja során, 1940 novemberében már nyíltan bírálta Hitler és Mussolini előtt a második bécsi döntést, értésükre adva, hogy Románia soha nem fog beletörődni Erdély egy részének az elvesztésébe. Lásd Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939-1944. Bev., jegyz., vál. Ránki György, Budapest, Magvető, 1983. Első kötet 180., 191-192. p.
