Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
112 L. Balogh Béni Román „taktikai irányváltás” A kétoldalú tárgyalásokat folyamatosan beárnyékolták az észak-erdélyi románok elleni atrocitások és a dél-erdélyi magyarság üldözése, rontva a megegyezés esélyét. Már a tárgyalások kezdetén a román küldöttség egy nyolcpontos jegyzéket nyújtott át a magyarok által elkövetett erőszakos cselekményekről (megemlítve az ördögkúti és bánffyhunyadi eseteket is), azok kivizsgálását követelve.58 Szeptember 19-én Vörnle hívta fel Pop figyelmét arra, hogy Dél-Erdélyből tömegesen utasítják ki a magyar nemzetiségű vasutasokat és más alkalmazottakat, felmutatva neki a dicsőszentmártoni prefektus erre vonatkozó rendeletét. Vörnle retorziókkal fenyegetett, Pop pedig megígérte, hogy az ügyben még aznap este személyesen fog összeköttetésbe lépni Antonescu államvezetővel.59 Október 2-án Pop egyebek mellett a Bihar megyei román telepesek kiűzését sérelmezte, és ismét a kisebbségi egyezmény megkötését sürgette. Vörnle erre kategorikusan kijelentette: amíg tart a romániai magyarság üldözése, a kisebbségi szerződésről nem hajlandó tárgyalni. Pop azt kezdte bizonyítani, hogy egy ilyen szerződés helyreállíthatná a bizalmat, mire Vörnle „leszólta”: „egy lovat sem lehet hátulról felkantározni: előbb meg kell teremteni a kisebbségi szerződés megkötéséhez szükséges légkört, és csak azután lehet azt megkötni". „De hová fog ez vezetni?” - kérdezte Pop. Vörnle harciasán azt válaszolta, hogy „előbb-utóbb háborúra fog vezetni. Jelenleg persze nem, de a jövőben biztosan, mert a magyar kormány nem csinál titkot abból, hogy az erdélyi magyarság ügyét a szívén viseli és annak jövőjét, ha kell, a honvédség fogja biztosítani.”60 Pop számára ezzel egyértelművé vált, hogy nincs esély a messzemenően legfontosabb román célkitűzés megvalósítására: az észak-erdélyi románság helybenmaradását s az elmúlt 22 évben többségi nemzetként kivívott jogainak (magyar szemszögből: előjogainak) megtartását biztosító kisebbségi szerződés megkötésére. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy „a tengelyhatalmak határozott és energikus beavatkozása nélkül nem lehet kijutni a magyar kormány által előidézett zsákutcából.” Bukarestbe küldött táviratában új döntések meghozatalát szorgalmazta, és október 5-ére személyes találkozót kért Antonescu tábornokkal.61 Másnap, október 3-án megbeszélést folytatott a budapesti német követtel, Otto von Erdmannsdorffal.62 A találkozó során Pop a magyar kormányt tette felelőssé a tárgyalások megakadásáért, és az alábbi - „taktikai irányváltással” felérő - intézkedésekkel vélte megtalálni a zsákutcából kivezető utat: 1) vegyes olasz-német vizsgálat indítása az erőszakos cselekedetek feltárására, a vétkesek megbüntetésére; 2) olasz-német megfigyelők küldése a fontosabb észak- és dél-erdélyi helységekbe; 3) a dél-erdélyi magyarságot érintő megtorlások alkalmazása minden téren, német-olasz 58 HL, VKF 4767/ein. 1-1940. 59 Vörnle-iratok. Napi jelentés, 1940. szeptember 19., MOL K 63 1940-27/7., 254. cs. Pop már szeptember 16-án arra kérte Antonescut, hogy „a nagyon nehéz tárgyalásokra” való tekintettel hívja fel az illetékes állami szerveket és a lakosságot a magyarokkal való korrekt bánásmódra. (Arh. M.A.E., fond 71/ Ungaria, vol. 90., 69. f.) Mint már említettük, Antonescu másnapi nyilatkozatában ezt meg is tette, de ez nem enyhített a dél-erdélyi magyarság helyzetén. 60 Vörnle-iratok. Napi jelentés, 1940. október 2., MOL K 63 1940-27/7., 254. cs.; Pop beszámolóját a találkozóról lásd Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 47., 22-25. f. 61 Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 47., 25. f. 62 Lásd Arh. M.A.E., fond 71/Transilvania, vol. 47., 33-36. f.
