Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
102 L. Balogh Béni vált, hogy a legcsekélyebb engedményt sem szabad tenni a másik fél javára, még akkor sem, ha az saját szempontból is hasznos lenne, nehogy gyengeségnek, „kapitulációnak” tűnjék a gesztus. Találó az a korabeli román jellemzés, amely az „idegháború” fogalmával írta le a két ország közötti viszonyt.3 Mai szóhasználattal élve: az 1940-1944 közötti magyar-román viszony alakulása klasszikusan a „nulla összegű játék" dinamikáját követte,4 ahol a megbékélés, a kompromisszum csaknem lehetetlen volt. A szinte csak egy pontra (azaz Erdélyre, ill. a magyar-román viszonyra) koncentráló „csőlátás" mind a magyar, mind a román külpolitika tisztánlátását és rugalmasságát csökkentette,5 s ez egyebek mellett azzal a következménnyel járt, hogy a két ország vezetése - Hitler kegyeiért versengve - végletesen elkötelezte magát a tengelyhatalmak mellett, és egymást túllicitálva vett részt azok oldalán a háborúban. Ez végül Magyarország számára járt végzetes következményekkel, mivel nem volt képes szakítani a vesztésre álló tengelyhatalmakkal, amelyek kezéből 1940. augusztus 30- án visszakapta Észak-Erdélyt (is). Románia viszont 1944. augusztus 23-án azzal a reménnyel állt át - a puccsal hatalomra került új, németellenes politikai garnitúra vezetésével - a szövetségesek oldalára, hogy Észak-Erdélyt immár nem Hitlertől, hanem a győztes nagyhatalmaktól fogja visszakapni. * Tanulmányunkban az 1940-1944 közötti magyar-román kapcsolatok egy rövid korszakát kívánjuk bemutatni, amely a második bécsi döntés kihirdetésétől az ún. magyar-román likvidációs tárgyalások 1940. október 10-i megszakadásáig tartott. Az alig több mint egy hónapig tartó időszak vizsgálata azért is fontos, mert ekkor kristályosodott ki a két ország egymással szemben követett stratégiai és taktikai irányvonala, amely kisebb-nagyobb változásokkal ugyan, de 1944 őszéig érvényes maradt. Ekkor dőlt el, képes lesz-e a két állam egyfajta modus vivendit kialakítani egymással, és az alapvető érdekellentétek dacára megteremtik-e - a gazdasági racionalitás vagy az egymás kisebbségeivel való korrekt bánásmód alapján - a minimális együttműködés feltételeit. Igyekszünk feltárni az Erdéllyel kapcsolatos és a kétoldalú viszonyt illető korabeli magyar és román politika fontosabb mozgatórugóit, azok mélyebb motivációit. Választ keresünk arra a kérdésre, milyen kihatásai voltak a kölcsönösségi nemzetiségi politikának a két ország viszonyára. Lesz olyan kérdés, amelyikre nem találunk végleges választ, így az további levéltári kutatást igényel. írásunkban nem az események átfogó, kronologikus bemutatására törekszünk, hanem csupán egy-egy fontosabbnak gondolt kérdéskört próbálunk vázlatosan bemutatni. 3 Valériu Pop meghatalmazott miniszter, a bukaresti külügyminisztérium beosztottja, Ion Antonescu államvezető bizalmasa, akinek román oldalon döntő szava volt a magyar-román kapcsolatok alakítása terén 1940-1942 között, többek között ezt írta egy 1941. február 7-i referátumában: „...6. Románia és Magyarország között valóságos idegháború zajlik. Az fogja hamarabb elveszíteni a harcot, aki hamarabb elveszíti a türelmét. Romániának jelenleg nincs egyetlen komoly gazdasági vagy politikai oka sem, amely egy kapituláció kezdetét jelenthető kezdeményezésre ösztönözné...” Arhiva Ministerului Afacerilor Externe (A Román Külügyminisztérium Levéltára, Bukarest. A továbbiakban: Arh. M.A.E.), fond 71/ Transilvania, vol. 49/1., f. 27. 4 Benkő Levente e kifejezést az 1918 utáni magyar-román viszony, illetve a magyar és a román nemzetiségpolitikák jellemzésére használja. Benkő Levente: Magyar nemzetiségi politika Észak-Erdélyben (1940-1944). Pro Minoritate, 2002. 3. sz. 33. p. 5 A hasonló „genetikai hibákkal” küszködő, 1920 utáni magyar revizionista külpolitikát Zeidler Miklós írja le plasztikusan. Lásd Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Budapest, Osiris Könyvkiadó, 2001, 56-58. p.
